nb1.hu

Fizikai és verbális támadás az MTK-Siófok meccsen: a siófokiak közleménye

Korrekt megnyilvánulás a Balaton-partiaktól.

Szombaton az MTK a Siófokot fogadta az NB II-ben, a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. A találkozó után a következő közleményt adta ki a fővárosi klub:

"Az MTK Budapest vezetésének tudomása van arról, hogy a szombati MTK Budapest – BFC Siófok NB II-es labdarúgó mérkőzés után a vendégszurkolók egy csoportja antiszemita, gyűlölködő rigmusokat skandálva fenyegette meg drukkereink egy részét, és a beszámolók alapján a verbális mellett fizikai támadásra is sor került. A stadion 1-es kapujánál történteket megengedhetetlennek tartjuk, klubunk eddig és ezek után sem fogja csendben eltűrni az ilyen jellegű viselkedést, amelynek nincs helye sem a futballpályákon, sem a közéletben.

Kiállunk a megsértett, megbántott és megfenyegetett szurkolóink mellett, számukra pedig minden jogi és egyéb jellegű segítséget megadunk az ügy során, és határozottan fel fogunk lépni annak érdekében, hogy a történtek a lehető legalaposabban kivizsgálásra kerüljenek."

A kék-fehérek után a siófokiak is ismertették az álláspontjukat:

"Sajnálattal értesültünk a médiában megjelent közleményből a tegnapi MTK Budapest – BFC Siófok bajnoki mérkőzés kapcsán történtekről, amiért elnézést kérünk a klub részéről a tulajdonos, a vezetőség, a csapat és a jó érzésű, kulturált szurkolóink nevében is. 

Mélyen elítéljük és elhatárolódunk a közleményben jelzett szurkolói viselkedéstől. 

Egyetértünk és támogatjuk az ügy alapos kivizsgálását, mely után mi is megtesszük a szükséges intézkedéseket, mert valóban nincs helye a labdarúgó pályákon sem az antiszemita és rassziszta megnyilvánulásoknak."

Egyébként a remit követően az MTK-nál megköszönték Bognár György munkáját, a gödörből Horváth Dávid rángathatja ki a kék-fehér klubot:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC