nb1.hu

Fizetések a fociban: Mezey György éles kritikája

A korábbi szövetségi kapitány őszintén elmondta a véleményét.

Az 1986-os mexikói vb-re a válogatottat szövetségi kapitányként kivezénylő, a Honvéddal és a Videotonnal is NB I-es bajnok, most 78 éves dr. Mezey Györggyel készített rövid interjút a Bors. A korábbi kiváló tréner elárulta, szerinte miben fog változni a világ a koronavírus-járványnak köszönhetően.

„A bezártság mindenkinek mást jelent, következésképpen máshogyan éli meg. Ami közös: mindannyian tudjuk, hogy valami végleg a múlté. Most megtanulhatjuk az őszinte egymásrautaltság fontosságát, ennek felismerése mindannyiunkat megváltoztat. Az emberek a nehéz időszak befejezését követően igényesebbé válnak, túllépnek az élet átlagprodukcióin, eltűnnek a ránk zúduló, üres show-görgetegek” – mondta, majd hozzátette: „Sem tévét nem nézek, sem más, felszínes, színvonal alatti tucatprodukció nem érdekel. Ezek ugyanis a szememben igénytelen jópofáskodást jelentenek. A híreket meghallgatom, megnézem ­– ennyi.”

Mezey arra a kérdésre is őszintén válaszolt, hogy szerinte más lesz-e a futball a helyzetet követően – egyben megfogalmazta kritikáját is.

„Igen, de meg is kell, hogy változzon, elvégre amikor ­– mint manapság – a pontos belső csűdrúgás és egyéb finom technikai megoldások népszerűsítése nem lényeges, az helytelen. Bezzeg a játékosok és edzők keresetének nagysága, egyéb sztárok üres afférjai fontosak” – fogalmazott.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC