nb1.hu

Csodát tett az MTK az ifi BL-ben: a játékosok katarzisa – reakciók

Topcsapatot kapnak ellenfélnek.

Az MTK történelmet írt az UEFA Ifjúsági Ligában, hiszen a szerdai 1-0-s vereség ellenére továbbjutott az izraeli Ashdoddal szemben, így tavasszal is a sorozatban szerepelhet.

Íme, a kék-fehérek beszámolója

"Csapatunk 1-0-s vereséget szenvedett az Ashdod ellen, de 2-1-es összesítéssel megnyertük a párharcot és történelmet írva elértük a kupatavaszt!

Az ifjúsági klubfutball nagyszínpadán való szereplésének folytatásáért lépett pályára az UEFA Ifjúsági Liga 2. fordulójának visszavágóján az MTK Budapest. Balogh Béla vezetőedző csapata 2-0-s előnyről várta az FC Ashdod elleni visszavágót, az Izraelben bevált kezdőcsapaton pedig nem is változtatott, ismételten Csenterics – Varga D., Vidnyánszky, Matviiv, Merényi – Szőke, Lépő – Molnár Á., Horváth A., Kovács Mátyás – Barkóczi összeállításban futottak ki a pályára mieink.

Az MTK Budapest kezdte jóval agilisabban a találkozót. A 6. percben Kovács Mátyás szerzett vissza a tizenhatos magasságában egy labdát, majd balról középre gurított Barkóczihoz, aki ballal, gyengén ellőtte keresztbe, a labda elment a kapufa előtt. Nem sokkal később Abergel 19 méteres kísérlete zúgott el a felső léc fölött, a 18. minutumban pedig Lépő próbálkozott 24 méterről, életerős lövését Arikha fogta. Ezután Barkóczi kapott passzt a tizenhatos vonalán, ahol váratlanul üresen találta magát, így lőtt, ám Arikha a kapu bal oldalába tartó labdát is magához ölelte. A 20. percben pedig nagy helyzetet alakítottunk ki. Barkóczi keresztlabdája szállt a jobb oldal felé. Suissa váratlanul lehúzta a fejét, Molnár Ádin pedig levette és befelé cselezett, majd 8 méterről, ballal lőtt, az izraeli kapus nagy bravúrral védett.

Hat perccel később Kovács Mátyás lőtte középre a labdát az alapvonal közeléből, Molnár Ádin berobbant és 7 méterről kapu mellé tüzelt – a 33. minutumban viszont kaput talált szélsőnk Kovács Mátyás jobb oldalról jövő, tökéletes középre gurítása után, de lapos kísérletét Arikha megfogta. Másodpercekkel később Matviiv keveredett előre és adott be balról. Középen hozzáértek, így az érkező Horváth Artúr elé került a játékszer, ám csapatkapitányunk előtt rosszul pattant a labda és leperdült a lábáról, így kevéssel elkerülte a bal felsőt.

A 36. percben Getahun szöglete csavarodott kapura, Csenterics kitolta, majd nem sokkal később együttesünk is szögletből volt veszélyes: Vidnyánszky csúsztatott a röviden, a túloldalt befutó Molnár Ádin viszont közelről nem találta el jól. A 42. percben teljesen váratlanul vezetést szerzett az Ashdod.

Kontroll alatt tartottuk a labdát, amikor Matviiv fejben már egy lépéssel előrébb járt és azt kereste, kinek tehetné tovább, ám eközben elpattant tőle a felé érkező passz. Getahun lecsapott, majd a tizenhatoson belülről középre adott, Yusupov pedig 7 méterről a kapuba passzolt (0-1).

Szünet után, az 55. percben a csereként beálló Swisa egy jó lekészítés után futhatott neki a lövésnek és 19 méteres, bombaerős próbálkozását Csenterics ütötte ki. Másodpercekkel később Abergel ugratta ki Getahunt Matviiv mögött. A támadó lefutotta védőnket és eltolta a kifutó Csenterics mellett is, de kisodródva, a gólvonalra befutó Matviivtől is zavartatva nem tudta a kapuba passzolni.

A 67. percben ismét közel járt a második gólhoz az Ashdod. Yusupov centerezett balról, Abergel középen éppen lemaradt, de megzavarta Csentericset, aki nem tudta igazán elütni a labdát. A hosszún Swisa érkezett és éles szögből a szinte üres kapura lőtt. Kísérlete elment volna keresztbe, de Varga Dominik biztos, ami biztos tisztázott. Pár percre rá Yesilirmak adott be jobbról, az ötös közelében Getahun és Muche egyaránt tiszta helyzetben ugrohattak föl, de megzavarták egymást, így mellé ment a fejes.

Ezután kevesebb lehetőséget alakítottak ki a csapatok, együttesünk állt közelebb a gólszerzéshez. A 83. percben a közvetlenül előtte beálló Vasvári fejelhetett egy szögletkombináció végén, de az ötös közeléből centikkel mellébólintott, a rendes játékidő végén pedig Kovács Mátyás tört be a tizenhatosra balról és készített le az érkező Horváth Artúrnak. A középpályás lőtt, de blokkolták, ám a labda Kovács elé pattant vissza, aki 11 méterről, balról, jobbal kevéssel a bal felső mellé csavart.

A négyperces ráadás harmadik minutumában Swisa fejelt 8 méterről, Csenterics kiütötte, majd a teljesen kinyíló izraeliek jobb oldalán kontrát vezethettünk. Kovács Mátyás irányításával három az egyben vihette kapura csapatunk. Szélsőnk a tizenhatosra érve legurította Vasvárinak, aki egy csel után, 14 méterről lőtt, Arikha hárított.

Ez már záróakkordnak bizonyult, a játékvezető ugyanis véget vetett a találkozónak, csapatunk így 2-1-es összesítéssel kiejtette az Ashdodot és első magyar csapatként, történelmet írva tavasszal is folytathatja az UEFA Ifjúsági Ligában!
 

UEFA Ifjúsági Liga, 2. forduló, visszavágó
Ashdod, Izrael

MTK Budapest U19 – FC Ashdod U19 0-1 (0-1)

Gólszerzők: Yusupov (42.)

MTK Budapest U19: Csenterics – Varga D., Vidnyánszky, Matviiv, Merényi – Szőke, Lépő – Molnár Á., Horváth A., Kovács Mátyás – Barkóczi (Vasvári, 83.)

FC Ashdod U19: Arikha – Belifante, Sasson, Yesilirmak, Suissa – Edri (Perez, 87.), Muche (Ohayun, 89.), Ifrah (Swisa, 53.) – Getahun, Yusupov, Abergel

Továbbjutott: az MTK Budapest 2-1-es összesítéssel"

A lefújást követően így értékelt a csapat kapusa, Csenterics Ádám a Nemzeti Sportnak: "A lefújás pillanata? Libabőr futkosott az egész testemen át. Nehéz szavakba önteni, hatalmas öröm, olyan érzés, amit a csapatból senki sem fog elfelejteni. Ezt nem lehet tovább ragozni."

A csapatkapitány, Horváth Artúr elárulta: nem foglalkoznak azzal, hogy topcsapatokat kapnak majd ellenfélnek. "Bármelyik jöhet, ezen csapatok között már igen kicsi a különbség, mindegyik nagyon jó erőkből áll. Várjuk őket!” 

Az ellenfél az Ajax, Porto, Inter, Frankfurt, Salzburg, Sahtar Donyeck, Dortmund, Juventus nyolcasból kerül ki, hiszen ezek az együttesek végeztek a második helyen a felnőttcsapatok csoportkörével megegyező négyesekben. A Liverpool, az Atlético Madrid, a Barcelona, a Sporting, a Milan, a Real Madrid, a Manchester City és a PSG csoportgyőztesként már biztos résztvevője a nyolcaddöntőnek – azaz továbbjutás esetén már a legjobb 16 közé juthatna az MTK tavasszal. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC