A meccs elején fontos döntést hozott meg a játékvezető.
A ZTE-ETO FC bajnokival folytatódott szombaton az NB I-ben a 25. forduló. Mindkét csapat kupatovábbjutással hangolt a mérkőzésre, az egerszegiek szerdán a Soroksárt, a győriek pedig kedden a Kecskemétet búcsúztatták a Magyar Kupa negyeddöntőjében.
Nem sokat teketóriáztak a hazaiak, hiszen már az elején megszerezték a vezetést. Egy szabadrúgás után Vladoiu becsúszva próbált menteni, de a labda Joao Victor elé került, a brazil légiós nagyjából 6 méterről lőtt a kapu bal alsó sarkába. Egy ideig úgy tűnt, hogy sokáig nem örülhetnek az egerszegiek, hiszen az asszisztens lest látott. Végül Karakó Ferenc visszanézte a jelenetet, és a játékvezető megadta a gólt.
A bekapott gól után nem igazán tudott nyomást helyezni ellenfelére az ETO. Aztán az első félidő végén mégis 1-1-re módosult az állás. Stefulj balról érkező beadása után kalandos úton jutott el a labda Gavricshoz, aki kb. 11 méterről lőtt a bal alsóba.
A második félidőben nem unatkozott a ZTE kapusa, Gundel-Takács Bence. Az 56. percben Schön lövésénél lábbal mutatott be egy bravúrt, míg bő tíz minutummal később Stefulj dolgoztatta meg őt. Aztán a hevesen reklamáló egerszegi edzőnek, Nuno Camposnak Karakó egy sárgát osztott ki. A 80. perc környékén a hazaiak kétszer is veszélyeztettek, előbb Maxsuell próbálkozása fölé ment, majd Kiss Bence lövését szögletre tolta Megyeri. Ekkor még nem örülhettek a kék-fehérek, de a 83. percben Maxsuell emelése a kapuban kötött ki.
A hátralévő időben újabb gól már nem született, így a ZTE bezsebelte a három pontot. Bár Zivkovic lövésénél fellélegezhettek a hazaiak, mivel a labda a kapufán csattant. Ennek az eredménynek az FTC-nél is örülhetnek, hiszen amennyiben a zöld-fehérek vasárnap legyőzik a Szparit, akkor megelőzik az éllovas ETO-t.
A ZTE pedig nemrég a Ferencvárost győzte le, most pedig újabb nagy skalpot szerzett.
A következő fordulóban az ETO az MTK-t fogadja, míg a Zalaegerszegre paksi túra vár.
Az edzői értékeléseket ebben a cikkben olvashatják.
A ZTE tehát nagy csatában legyőzte a listavezetőt, a gólszerzők büszkén beszéltek a hitről, a küzdelemről és a szurkolók erejéről. Részletek itt.
ZTE-átok az ETO-n, a vezetőedző szerint egy elkerülhető gól és egy villanás döntött, miközben sérülések is nehezítették a győriek dolgát. Részletek itt.
Fizz Liga, 25. forduló:
Zalaegerszegi TE FC-ETO FC 2-1 (1-1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 5021 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Joao Victor (3.), Maxsuell (83.), illetve Gavric (45+4.)
sárga lap: Kiss B. (90.), Amato (93.), illetve Tóth R. (79.)
Zalaegerszegi TE FC: Gundel-Takács – Csonka, Peraza (Akpe Victory, a szünetben), Várkonyi, Calderón – Kiss B., Amato, Szendrei N., Skribek (Teixeira, 74.) – Joao Victor (Daniel Lima, 83.), Maxsuell (Alfonso, 89.)
ETO FC: Megyeri – Vladoiu, Csinger, Krpic, Stefulj – Gavric (Huszár, 85.), Tóth R., Décsy (Boldor, 67.) – Bánáti (Piscsur, 67.), Schön (Miangue, 85.) – Njie (Zivkovic, 85.)
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 29 | 17 | 8 | 4 | 29 | 59 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 28 | 17 | 5 | 6 | 26 | 56 |
| 3. | ZTE FC | 29 | 12 | 9 | 8 | 8 | 45 |
| 4. | DVSC | 28 | 12 | 9 | 7 | 7 | 45 |
| 5. | Paksi FC | 29 | 12 | 8 | 9 | 13 | 44 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 28 | 11 | 6 | 11 | -2 | 39 |
| 7. | Kisvárda Master Good | 28 | 11 | 6 | 11 | -9 | 39 |
| 8. | Újpest FC | 29 | 10 | 7 | 12 | -6 | 37 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 29 | 9 | 8 | 12 | -6 | 35 |
| 10. | MTK Budapest | 29 | 8 | 8 | 13 | -8 | 32 |
| 11. | DVTK | 29 | 5 | 10 | 14 | -16 | 25 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 29 | 5 | 2 | 22 | -36 | 17 |












