A zalaiak rangadót nyertek a tabella élén álló rivális ellen, a hősök a siker titkáról beszéltek.
A Zalaegerszeg hazai pályán 2–1-re legyőzte a listavezető Győrt a Fizz Liga 25. fordulójának szombati játéknapján, a rangadó után pedig a két gólszerző is értékelte a sikert. A zalaiak az elmúlt 13 bajnokin csak egyszer kaptak ki, ráadásul pályaválasztóként huszonegy és fél év után győzték le ismét a győrieket.
A listavezető ETO 11 veretlenül lejátszott bajnoki találkozó után szenvedett vereséget Zalaegerszegen. A rangadóhoz méltó hangulat már a kezdés előtt érezhető volt, a győri szurkolók megtöltötték a vendégszektort, miközben a hazai drukkerek is szép számban foglalták el helyeiket a ZTE Aréna lelátóin.
A vendégeknél Benbouali és Anton sem volt ott a kezdőcsapatban, a hazaiaknál viszont visszakerült a kezdőbe Csonka András, aki a védelem jobb oldalán kapott szerepet. A találkozó végül a zalaiak sikerét hozta, és a lefújás után a két gólszerző értékelte a mérkőzést a klubhonlapnak.
Maxsuell külön kiemelte a csapat teljesítményét és azt, hogy egy erős ellenféllel szemben sikerült megszerezniük a győzelmet.
Először is szeretnék gratulálni az egész csapatnak a mai teljesítményhez. Nagyon nehéz mérkőzés volt egy rendkívül erős és jól szervezett csapat ellen, de keményen küzdöttünk, és nagy elszántságot mutattunk, hogy megszerezzük a győzelmet. Nagyon örültem, hogy egy ilyen remek, távoli lövéssel gólt tudtam szerezni és segíteni a csapatot. A legfontosabb, hogy sikerült megnyernünk a mérkőzést.”
Joao Victor támadóként a koncentráció fontosságát és a szurkolók támogatását hangsúlyozta.
„Támadóként az a feladatom, hogy mindig a kaput keressem, és bár néha több lehetőség kell a gólhoz, a legfontosabb, hogy végig koncentrált maradjak és soha ne adjam fel. Ma örülök, hogy gólt tudtam szerezni és ezzel segíteni a csapatot.
Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy erős ellenféllel szemben, és ez az eredmény önbizalmat ad a szezon hátralévő részére. Szeretném megköszönni minden szurkolónak, aki ma kilátogatott és támogatott minket, mert a támogatásuk nagyon sokat jelent számunkra.”
A ZTE a következő fordulóban a Paks vendége lesz.
Frissítés
ZTE-átok az ETO-n, a vezetőedző szerint egy elkerülhető gól és egy villanás döntött, miközben sérülések is nehezítették a győriek dolgát. Részletek itt.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Puskás Akadémia FC | 8 | 5 | 0 | 3 | 3 | 15 |
| 2. | ETO FC Győr | 8 | 4 | 3 | 1 | 6 | 15 |
| 3. | Vasas FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 6 | 14 |
| 4. | Újpest FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 4 | 14 |
| 5. | Ferencvárosi TC | 7 | 3 | 3 | 1 | 3 | 12 |
| 6. | Paksi FC | 8 | 3 | 2 | 3 | -1 | 11 |
| 7. | MTK Budapest | 8 | 2 | 3 | 3 | 1 | 9 |
| 8. | Kisvárda | 8 | 2 | 3 | 3 | -1 | 9 |
| 9. | DVSC | 8 | 2 | 3 | 3 | -3 | 9 |
| 10. | Nyíregyháza | 8 | 2 | 2 | 4 | -5 | 8 |
| 11. | ZTE FC | 8 | 2 | 0 | 6 | -10 | 6 |
| 12. | Budapest Honvéd | 7 | 1 | 3 | 3 | -3 | 6 |














