nb1.hu

Zsinórban négy vereség – leváltják, de nem küldik el az MTK edzőjét

Horváth Dávid tapasztatatát házon belül szeretnék hasznosítani.

Változást jelentett be a vezetőedzői poszton az MTK Budapest. A klub átalakítja sportigazgatási struktúráját, amelynek részeként Horváth Dávidot januártól Pinezits Máté váltja a kispadon.

Horváth három és fél éve dolgozott a kék-fehérek vezetőedzőjeként. Irányításával az NB II-ből való visszajutás óta az MTK stabil középcsapatként szerepel, ami most is megvan, az ősszel viszont több gyenge eredmény is becsúszott. Legutóbbi négy bajnokijukat 4-14-es gólkülönbséggel veszítették el a fővárosiak.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy Horváth Dávid eddigi tapasztalatait mindenképp házon belül szeretnék hasznosítani. A tréner így a klub hosszútávú szakmai stratégiájáért felelős szakemberként folytatja.

A helyét átvevő Pinezits Máté az elmúlt másfél évben a Kozármisleny gárdáját irányította. Tavaly a negyedik helyre kormányozta az együttest, míg idén féltávnál a 10. a baranyaiakkal az NB II-ben.

„Ez a lépés túlmutat egy hagyományos edzőváltáson. Egy hosszabb időszak és közös gondolkodás eredménye ez, amiből meggyőződésünk szerint a klub hosszú távon profitálni fog. Horváth Dáviddal az elmúlt években mindvégig őszinte, partneri kapcsolatunk volt, ezért az elmúlt időszak történéseit is reálisan tudtuk közösen értékelni. A döntést az MTK Budapest jelenének és jövőjének figyelembevételével hoztuk meg. Úgy gondoljuk, vállalt filozófiánkhoz a legjobb vezetőedzőt találtuk meg Pinezits Máté személyében, aki új látásmódot is hozhat az öltözőbe. Hisszük, hogy ez a változás egy új lehetőség is egyben minden fél számára” – mondta a váltás kapcsán dr. Selei András klubigazgató.

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr18 10 5 3 19 35
2.Ferencvárosi TC18 10 4 4 17 34
3.Paksi FC18 9 6 3 13 33
4.DVSC18 9 4 5 5 31
5.Puskás Akadémia FC18 8 4 6 1 28
6.Kisvárda Master Good18 8 3 7 -7 27
7.ZTE FC18 6 6 6 3 24
8.Újpest FC18 6 4 8 -5 22
9.MTK Budapest18 6 3 9 -4 21
10.DVTK18 4 6 8 -6 18
11.Nyíregyháza Spartacus FC18 3 5 10 -15 14
12.Kolorcity Kazincbarcika SC18 3 2 13 -21 11

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC