nb1.hu

Visszavont és kihagyott büntető, győzelemmel kezdett a Nyíregyháza új edzője

690 perc után lőtt újra gólt a Spartacus.

Két megítélt büntetőből egy ment át a VAR „szűrőjén”, és az is kimaradt, emellett piros lap is tarkította a Nyíregyháza és a Fehérvár bajnokiját vasárnap este. A Szpari új trénere végül győzelemmel debütált, s rögtön el is mozdította csapatát a kiesőzónából.

Biztatóan indult Szabó István első mérkőzése a Nyíregyháza vezetőedzőjeként, hiszen Berke Balázs már az első negyedóra végén büntetőt fújt a Szparinak. A VAR-szoba azonban lehűtötte a Széktói Stadion hangulatát, közbenjárásukra a játékvezető felülbírálta a döntését, és végül műesésért Zan Medved kapott sárga lapot.

Noha nem zárult lövéssel, mégiscsak ez volt a legizgalmasabb mozzanata az első félidőnek, amely nem dúskált a gólhelyzetekben. A hazaiak 0,1, míg a vendégek 0,01 xG-ig jutottak 45 perc alatt.

A második félidő eleje a Nyíregyházáé volt, ám mégis kis híján a Fehérvár szerzett vezetést. A 60. percben Szabó beívelt szabadrúgása után Petrov közeli fejesét kellett bravúrral védenie Tóth Balázsnak.

A 71. percben már újra a Szpari veszélyeztetett, ám Nagy Barnabás még fölé lőtt tizenhatról. Pillanatokkal később viszont Szabó István keze munkája máris elkezdett meglátszani új csapatán, hiszen az pontrúgásból szerzett vezetést. A Dala által rossz helyre paskolt labdát Temesvári emelte be a kapuba, annak háttal állva.

A fehérváriak rögtön a gól után még nagyobb bajba kerültek. Bogdan Melnyk ugyanis megkapta a második sárga lapját, így Berke Balázs az öltözőbe küldte. Ennek ellenére kisvártatva a vendégek jutottak büntetőhöz, miután Toma összekoccintotta Katona bokáit. A tizenegyest azonban Szabó Bálint a felsőlécre rúgta.

A folytatásban sem esett több gól. Győzelmével a Nyíregyháza elmozdult a kiesőzónából, immár egy ponttal előzi a délután Újpesten vereséget szenvedő Debrecent.

Nyíregyháza Spartacus FC-Fehérvár FC 1-0 (0-0)

Gólszerző: Keresztes 73′

Kiállítva: Melnyik 76′

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC