nb1.hu

A Vasas a Vidi legyőzésével előzte vissza a Honvédot

Mindkét félidő egy-egy gólt hozott.

Az NB II-ben a Vasas-Vidi meccsel zárult hétfő este a 12. forduló. Győzelmi kényszer nehezedett a hazaiakra, hiszen vasárnap a Honvéd és a Mezőkövesd is nyert. A kispestiek a győzelmüknek köszönhetően átvették a vezetést, míg a kövesdiek pontszámban beérték a Vasast.

Az első félidő derekán szerezte meg a vezetést a Vasas. Egy szöglet utáni kavarodás végén Tóth Milán bombázott a léc alá. A fehérváriak közül többen kezezés miatt reklamáltak, de a játékvezetőt nem tudták meggyőzni. A gól után olykor akadtak feszült pillanatok, például Zsótér egy csúnya szabálytalanságot követett el, ezt Urblík bánta.

A második játékrész derekán Pethő fejesénél Nagy mutatott be nagy bravúrt, így maradt az 1-0. Nem sokkal később Simut került a földre a Vasas 16-osán belül. A bíró nem adott tizenegyest, sőt, a fehérvári labdarúgó műesésért kapott sárgát.

A hajrában a Vidi-szurkolók még kisebb pirotechnikai bemutatót tartottak. A 93. percben aztán Girsik beállította a 2-0-s végeredményt. A Vasas a győzelmével újra átvette a vezetést a tabellán.

LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ
VASAS FC–VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 2–0 (1–0)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2128 néző. Vezette: Kovács Imre (Szécsényi István, Szalai Dániel)
VASAS: Uram – Girsik A., Hej, Otigba, Doktorics – Hős (Barkóczi B., 75.), Hidi M. S., Urblík J. – Horváth R. (Radó, 58.), Pethő (Sztojka, 75.), Tóth M. (Pávkovics, 87.). Vezetőedző: Erős Gábor
VIDEOTON: Nagy G. – Kojnok, Kocsis G., Papp M. (Ominger G., 75.), Spandler, Horváth T. (Bedi, 62.) – Kovács B. (Bobál G., 75.), Kecskés M., Zsótér – Németh D. (Bertók, 62.), Varga R. (Simut, a szünetben). Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Tóth M. (22.), Girsik A. (90+3.)

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.30 20 4 6 33 64
2.HONVÉD FC KFT.30 18 5 7 23 59
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.30 16 3 11 10 51
4.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.30 13 9 8 -2 48
5.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.30 13 7 10 3 46
6.FC CSÁKVÁR KFT.30 12 10 8 6 46
7.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.30 12 5 13 6 41
8.FEHÉRVÁR FC KFT.30 10 9 11 4 39
9.TISZAKÉCSKEI LC KFT.30 10 9 11 -7 39
10.SZEGED 2011 KFT.30 9 9 12 -5 36
11.KARCAGI SC KFT.30 9 8 13 -12 35
12.F.C. AJKA KFT.30 10 3 17 -17 33
13.SOROKSÁR SC KFT.30 8 9 13 -4 33
14.ST. LŐRINC KFT.30 7 12 11 -7 33
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.30 7 8 15 -16 29
16.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.30 6 10 14 -15 28
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC