nb1.hu

Egyre nehezebb rangadókon is bizonyíthat Varga Barnabás egyik lehetséges helyettese

A paksi csatár válogatottbeli tapasztalatairól és céljairól beszélt.

Tóth Barna, a Paks magyar válogatott labdarúgója örülne, ha ő pótolhatná a sárga lapok miatt eltiltott Varga Barnabást az örmények elleni világbajnoki selejtezőn, ezért a következő három bajnoki mérkőzésen igyekszik olyan teljesítményt nyújtani, amivel meggyőzi Marco Rossi szövetségi kapitányt.

A tolna vármegyei csapat harmincéves támadója az m4sport.hu-nak adott interjúban felidézte a válogatottban történt bemutatkozását, amely az írek elleni 2-2-es döntetlen alkalmával történt meg, és beszélt a nemzeti csapatnál szerzett tapasztalatairól, valamint arról is, hogy hogyan készül a Paks következő NB I-es összecsapásaira. Tóth Barna a 80. percben állt be Dublinban, és elmondta, hogy nagyon különleges érzés volt számára a válogatottban pályára lépni. Nagyszerű közegbe került, rengeteg újdonság érte, de mindent élvezett.

A hangulat szerinte meccsfüggő, ugyanakkor mindig nyitott légkör fogadja a játékosokat, ahol bárkivel lehet beszélgetni vagy kávézni, klikkesedés nélkül. Ugyanakkor hozzátette, hogy abban a játékrészben, amikor beállt, már elsősorban a védekezésre kellett koncentrálni.

Nem sikerült megtartanunk az előnyt, az utolsó pillanatokban buktuk el a három pontot. Sajnáltam, hogy a támadói vénám nem nagyon tudott előjönni, de az első a védekezés volt. Az írek nagyon nyomtak, érződött rajtuk, hogy komoly erőt képviselnek. Megtapasztaltam, milyen magas szinten vannak párharcokban, légi párharcokban, amelyek pont az erősségeim közé tartoznak”

– mondta a paksi csatár.

Egyre keményebb rangadók

Tóth Barna elmondta, hogy a válogatottban is szeretné megmutatni azokat az erényeit, amelyeket a Paksban már sikerült, például a kapu elé érkezést, a taktikai fegyelmezettséget és a pozíciós játékban nyújtott teljesítményét. Hozzátette, hogy bár a portugálok elleni hazai vb-selejtezőn nem lépett pályára, a kispadról is hatalmas élményt jelentett számára átélni a Puskás Aréna hangulatát.

Melegíteni is csodás volt a magyar szurkolók előtt. A meccs közben folyamatosan próbáltam koncentráltan nézni a játékot, készítettem magam arra, hogy akár csak öt percre is beszálljak. Ebben a helyzetben kevésbé tudtam átadni magam az érzelmeknek, de a meccs előtt és a végén is hidegrázós volt a hangulat.”

Tóth Barna a Paks következő három bajnoki mérkőzésére úgy készül, hogy olyan teljesítményt nyújtson, amellyel meggyőzheti Marco Rossit az újabb válogatott meghívóról, és szívesen pótolná az eltiltott Varga Barnabást az örmények elleni meccsen. Úgy fogalmazott, nem tudja, hogyan sakkozik a kapitány a kerettel, de nagyon örülne, ha ő kapná meg a lehetőséget Varga helyén. Azt is hozzátette, nem tudja, más játékosokkal szokott-e egyeztetni Rossi, és mivel a program a végén rendkívül sűrű volt, erről a lehetőségről eddig nem esett szó köztük.

A Paks a Fizz Liga hétvégi hetedik fordulójában a Nyíregyháza vendége lesz szombat délután, utána fogadja a Puskás Akadémiát, majd az FTC vendége lesz.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC