nb1.hu

Dibusz Dénes elfogadná a válogatott búcsút, a Fradi titkáról is beszélt

A Milan elleni siker után Borbély Balázs munkáját és az NB I nehézségeit is értékelte.

Nem zárta ki, hogy már nem lép pályára a magyar válogatottban Dibusz Dénes, de ha Marco Rossinak szüksége lenne rá, továbbra is számíthatna a Ferencváros kapusára. A 2–0-s milánói győzelem másnapján az M4 Sport Sportemberek Extra című műsorában Berkesi Juditnak a válogatott jövőjéről, Borbély Balázs munkájáról és a magyar bajnokság nehézségeiről is beszélt.

A válogatott ajtaja nyitva maradt

Dibusz elmondta, hogy a legutóbbi kerethirdetés előtt beszélt Marco Rossi szövetségi kapitánnyal. Akkor a sérüléseinek rendbetétele miatt inkább pihenőt szeretett volna. Úgy látja, kapusposzton időközben lezajlott a generációváltás, és a fiatalabbak rendszeres játéklehetőséghez jutnak.

„Természetesen, hogyha bármikor szükség van rám, akkor szívesen megyek és segítek a csapatnak” – mondta Dibusz.

A 35 éves kapus azt is világossá tette: nem okozna számára törést, ha a válogatottbeli pályafutása már véget ért volna. „Én ezzel együtt tudok élni” – mondta a lehetséges válogatott búcsúról.

Jelenleg a Ferencvárossal megélt sikerekre összpontosít, a nemzeti csapat fiatalabb tagjainak pedig szurkol.

Arról is beszélt, hogy klubjánál fokozatosan segítenie kell a kapusposzton zajló átmenetet, és elfogadja, ha a nemzetközi kupamérkőzéseken más kapus is lehetőséget kap.

Milánóban akár még több góllal is nyerhettek volna

A San Siróban aratott siker különleges helyet foglal el Dibusz pályafutásában. Mint mondta, korábban éppen ezt a stadiont szerette volna kipipálni a nemzetközi helyszínek közül, és a teljesítményük alapján akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

„Ez nem egy szerencsés, kiszenvedett, épphogy győzelem volt” – fogalmazott a csapatkapitány.

A kapus szerint a Ferencváros tudatos letámadással készült a Milan labdakihozatalaira, és az első gólt megelőző labdaszerzés sem a véletlen műve volt.

A szurkolók támogatását is kiemelte: a beszélgetésben arról mesélt, hogy a vendégszektoron kívül is sok ferencvárosi drukker ült, és még a túlsó kapuból is hallotta a „Játszik a Fradi!” rigmust.

Borbély Balázs és a Fradi összhangja

Dibusz a nemzetközi menetelés egyik legfontosabb okának az új vezetőedző és a játékosok közötti összhangot tartja. Úgy fogalmazott, Borbély Balázs megtalálta a közös hangot az öltözővel, elképzelései illenek a kerethez, és mindenki tudja, mi a feladata.

„Nincsenek félrerakott játékosok, mindenki megkapja a lehetőséget” – hangsúlyozta.

A kapus ugyanakkor meglepő különbségre is felhívta a figyelmet: saját megítélése szerint a Fradinak a magyar bajnokságban olykor nehezebb dolga van, mint a nemzetközi porondon.

„Én bevallom, hogy szerintem sokkal nehezebbnek tartom őket” – mondta az NB I-es meccsekről.

Ezt azzal magyarázta, hogy az európai ellenfelek rendszerint a saját játékukat akarják játszani, míg itthon sok csapat kifejezetten a Ferencváros ellen igazítja a taktikáját és a felállását.

A zöld-fehéreknek most gyorsan váltaniuk kell: a csütörtöki 2–0-s milánói győzelem után vasárnap a Vasas vendégeként folytatják a bajnokságot.

Korábban

Borbély Balázs együttese 2–0-ra diadalmaskodott Milánóban, így negyedik meccsét is megnyerte a második európai kupasorozat ligaszakaszában.

AC Milan-Ferencváros: Joseph duplázott, a Fradi leiskolázta az olasz sztárcsapatot

A két főszereplő a San Siróban aratott győzelem után a csapatmunkáról és a gólokról is beszélt.

AC Milan-Fradi: Zachariassen elárulta a bravúr titkát, Joseph azt is, hogyan blokkolta a védőt

A klubelnök szerint néhány ember elvette a győzelem egy darabját a csapattól és a drukkerektől.

Kubatov Gábor a milánói botrány okozóiról: „El sem tudjátok képzelni, mekkora kárt okoztatok”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC