nb1.hu

Ő még nem akarta, határozott edzői nyomásra vállalta a meccset Tóth Balázs

A válogatott kapus még nem érezte magát tökéletes állapotban.

Újra meccskeretben kapott helyet Tóth Balázs az angol másodosztályban szereplő Blackburn Roversnél. A magyar válogatott kapus a Sheffield Wednesday elleni hétfői bajnokin ugyan még csak a kispadon ült, de visszatérése egyre közelebb van.A 28 éves hálóőr november elején, a Bristol City elleni mérkőzés hajrájában sérült meg, majd porcleválás miatt műtéten is átesett. Tóth az M1 aktuális csatornának beszélt arról, hogyan került ismét a csapat közelébe. Noha saját bevallása szerint még nem érzi magát százszázalékos állapotban.

A döntésben kulcsszerepe volt Valérien Ismaël vezetőedzőnek. Ő ragaszkodott hozzá, hogy a kapus már az első teljes csapatedzése után újra ott legyen a meccskeretben.

„Igazából még nem szerettem volna keretben lenni, de egyeztettünk a fiziósokkal és a vezetőedzővel is. Ő pedig ragaszkodott ahhoz, hogy amint meg tudom csinálni az első csapatedzésemet, azonnal visszategyen a keretbe” – mondta Tóth.

A négyszeres válogatott kapus elárulta, a felépülés hosszabbra nyúlt, mint eredetileg tervezte. Négy hét után már visszatért volna, ám a rehabilitáció végül közel nyolc hétig tartott.

A visszatérés azonban már nem várat sokat magára: Ismaël a Hull City elleni idegenbeli FA-kupa-mérkőzésen már a kapuban látná Tóthot. A magyar játékos sajnálja, hogy a karácsonyi időszakban nem léphetett pályára – csapata Middlesbrough-ban játszott, ő pedig csak televízión keresztül élhette át az ünnepi futballhangulatot.

A jövőre vonatkozó kívánsága azonban egyszerű és egyértelmű.

„Visszagondolva az elmúlt évre igazából csak egy dolgot szeretnék kívánni: egészség legyen, a többi pedig jönni fog magától.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC