nb1.hu

Telt házban bízik Csercseszov, Kondás nem foglalkozik a múlttal – reakciók

A Loki edzője nem becsüli le a Vasast, többen is meggyógyultak Mezőkövesden.

Vasárnap három találkozót rendeznek az NB I-ben. Az első meccsen a Kecskemét a Mezőkövesdet fogadja, aztán az FTC a Vidivel találkozik, míg Kondás Elemér Vasas-edzőként tér vissza Debrecenbe.

Kecskemét-Mezőkövesd (kezdés: 14.15)

A Kecskemét a válogatott szünet előtt a DVSC otthonában nyert rangadót, ezzel stabilizálta a második helyét. A kövesdiek az előző négy meccsüket győzelem nélkül zárták a bajnokságban, így egy diadal jól jönne Kuttor Attila csapatának. A kövesdi mester egyébként elmondta, hogy a kisebb pauza azért is hasznos volt, mert többen felépültek.

Szabó István:Nagyon tartalmas kettő hetet tudhatunk magunk mögött. A regeneráció, a feltöltődés, a pihenés és a gyakorlás irányába is próbáltunk menni. Lekopogom, megszűntek a betegségek, a válogatottakból visszatértek a fiataljaink, így teljes kerettel tudunk készülni. A közérzetünkre, a hangulatunkra nincs hatással, hogy novemberben kikaptunk Mezőkövesden, ez a sportban benne van, hogy nem minden mérkőzést lehet megnyerni. Nagyon jól játszott akkor a Mezőkövesd, Kuttor Attila személyében egy rendkívül jól képzett edzőjük van. Még ha voltak is helyzeteink, illetve szenzációsan is védett kapusuk, akkor is azt kell mondjam, hogy akkor megérdemelten tartották otthon a pontokat. Ez viszont már a múlt. Ez egy másik mérkőzés lesz, ráadásul hazai pályán. A Mezőkövesd a tavaszi szezon egyik meglepetése, hogy mást ne mondjak, a Ferencváros otthonában is döntetlent tudtak játszani. Rendre eredményesen és jól játszanak. Tele vannak jól képzett futballistákkal, akár Cseri, akár Molnár, akár Besirovic nevét is említhetem itt például. Ezek a tények, hiszen tiszteljük ellenfelünket, de természetesen saját magunkat is. Egész hetünk volt készülni, bízom benne, hogy a csapat átérzi azt a remek hangulatot, ami körbeveszi őket a szurkolóknak hála, ez is befolyással tud lenni természetesen a játékunkra. Szeretnénk most is kiszolgálni a közönséget, mely remélhetőleg újra nagy számú lesz, és itthon tartani a pontot, pontokat.”

Kuttor Attila: „Jól jött számunkra a kéthetes bajnoki szünet, hiszen a kisebb sérüléssel és betegséggel küzdő játékosaink meggyógyultak. A jó erőkből álló Diósgyőrrel játszottunk egy nagyon hasznos felkészülési mérkőzést, ezen a héten pedig már a Kecskemét elleni találkozóra készültünk. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok vasárnap, hiszen ellenfelünk kiválóan szerepel a bajnokságban. Nem a véletlen műve, hogy a második helyen állnak a tabellán, a csapat nagyon masszív és fegyelmezett. Természetesen mi szeretnénk ezúttal is jó eredményt elérni, ehhez pedig 100%-ot kell nyújtanunk a mérkőzésen, végig koncentráltan és fegyelmezetten kell játszanunk. Bízom benne, hogy a saját játékunkkal eredményesek leszünk és pontot, pontokat tudunk majd szerezni Kecskeméten.”

A két gárda eddig négyszer találkozott egymással a legmagasabb osztályban, a mérleg kiegyenlített, hiszen a Kecskemét és a Mezőkövesd is kétszer nyert. A találkozó játékvezetője Berke Balázs lesz.

FTC-MOL Fehérvár (kezdés: 16.30)

Ugyan magabiztos előnnyel vezeti a Ferencváros a bajnokságot, ettől függetlenül az előző három meccsén mindössze egy pontot szerzett. A MOL Fehérvár a legutóbbi fordulóban a Honvéd ellen aratott nagyon fontos győzelmet. Csercseszov szerint ebben a párosításban nem igazán számít a csapatok helyezése.

Sztanyiszlav Csercseszov: „Láttam a Fehérvár legutóbbi, Honvéd elleni mérkőzését, ellenfelünk akkor jó csapat benyomását keltette. Ebben a párosításban az a tapasztalatom, hogy nem számít, hol állnak a csapatok, minden egymás elleni meccs rangadó, most is nehéz dolgunk lesz. Szükség lesz a szurkolóinkra is, szeretnénk őket kiengesztelni az elmúlt bajnokikon mutatott teljesítmény miatt. Remélem, telt ház lesz!”

Marcel Heister:Mindig speciális helyzet, amikor új vezetőedző érkezik egy csapathoz, ez nem könnyű szituáció. Úgy érzem, jól jött nekünk a válogatott szünet, hogy megszokjuk az új mester elképzeléseit. Az elmúlt időszakban voltak rossz meccseink és periódusaink, az elmúlt hetekben a Ferencváros sem szerepelt eredményesen, de ezek a meccsen nem fognak semmit jelenteni. Tudjuk, hogy milyen meccs vár ránk és azt is, hogy milyen minőség van a csapatunkban. Bár a tabellán jelenleg máshol helyezkedünk el, mint az FTC, ez két erős együttes mérkőzése lesz. A Fradi elleni találkozók mindig különleges számomra, mert nagy sikereket értem el a zöld-fehérek játékosaként, így szép emlékeket őrzök. Ezt azonban a vasárnapi ki tudom zárni, a saját játékomra kell koncentrálnom és mindent meg fogok tenni a Vidi sikeréért.”

A fehérváriak legutóbb 2021. február 24-én nyertek az FTC otthonában, ez egyébként egy kupameccs volt. Az MLSZ döntése alapján a találkozón Bogár Gergő fogja fújni a sípot.

DVSC-Vasas (kezdés: 19.00)

Kondás Elemérnek speciális lehet ez az összecsapás, mivel korábban a DVSC trénereként szép sikereket ért el, többek között 2012-ben veretlenül lett bajnok a Lokival. Most jóval nehezebb dolga van a szakembernek, hiszen a sereghajtó Vasast kellene valahogy benntartani. A hajdúságiak egy sikerrel befoghatnák a negyedik helyen tanyázó Puskás Akadémiát.

Srdjan Blagojevic:Csak két-három napunk volt arra, hogy egy kicsit megpihenjünk, aztán pedig visszatértünk a rendes kerékvágásba, mindannyian a következő ellenfélre koncentrálunk. Ahogyan már korábban is említettem, a bajnokságon belül nagyon csekély a különbség a csapatok között. Függetlenül attól, hogy a Vasas jelenleg kiesőhelyen áll, tudjuk, hogy jó csapatról van szó, jó játékosokkal és az egyik legnagyobb költségvetéssel. Egyszerre szükséges óvatosnak, motiváltnak és felkészültnek lennünk, a maximumot kell nyújtanunk. Koncentráltnak kell lennünk, hiszen az ellenfelünknél nagyon gyakoriak a változtatások, a Vasas akár egy mérkőzésen belül is változtat a felálláson, a letámadás módján vagy a védekezésen. Elemeztük az ellenfelünket, ezért fontos, hogy adott esetben ne csak a saját játékunkhoz ragaszkodjunk, hanem tudjunk alkalmazkodni ahhoz, ami épp a pályán zajlik.”

Kondás Elemér: „Az már történelem (a Lokival elért sikerek – a szerk.). Most csak azzal foglalkozok, hogy a Vasas eredményes legyen. Természetesen nagyon szép éveket töltöttem ott, de ezt teljes mértékben kizárom jelen pillanatban. Az nyilvánvaló, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen a Loki rendkívül veszélyes ellenfél, ráadásul otthon játszanak a hazai pálya minden előnyével. Felkészültünk belőlük, így mindenre tudnunk kell reagálni, olyan teljesítményt kell letenni az asztalra, ami pontokat eredményez számunkra.”

Pintér Csaba fogja majd vezetni a forduló zárómeccsét.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC28 20 4 4 45 64
2.Paksi FC28 15 5 8 12 50
3.Fehérvár FC28 15 4 9 13 49
4.Puskás Akadémia FC28 11 10 7 14 43
5.DVSC28 12 6 10 8 42
6.MTK Budapest28 11 7 10 -13 40
7.DVTK28 10 7 11 -3 37
8.ZTE FC28 10 5 13 -7 35
9.Kecskeméti TE28 10 4 14 -5 34
10.Újpest FC28 10 4 14 -22 34
11.Kisvárda Master Good28 7 3 18 -14 24
12.Mezőkövesd Zsóry FC28 5 5 18 -28 20

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC