nb1.hu

Arne Slot elmondta, miben tartja a világ egyik legjobbjának Szoboszlait

A Liverpool edzője elárulta, mi emeli ki a magyar középpályást a mezőnyből.

Arne Slot arról beszélt, mi teszi különlegessé Szoboszlai Dominikot a Liverpoolban, és azt is elárulta, miben tartja a világ legjobbjának a magyar középpályást. A holland edző szerint Szoboszlai fejlődése labdával is látványos, de igazi erejét a letámadásban mutatja meg.

Arne Slot a TNT Sportsnak, Owen Hargreaves társaságában, a The Breakdown című műsorban beszélt a Liverpool több játékosáról is. A holland vezetőedző külön kitért Szoboszlai Dominik teljesítményére, aki pályafutása eddigi legeredményesebb idényét futja a klubban.

A magyar válogatott középpályás minden sorozatot figyelembe véve 38 mérkőzésen 10 gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott, ezzel eddigi legeredményesebb szezonját produkálja a Liverpoolban.

Slot ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Szoboszlai értékét nem csupán a számok mutatják meg, hanem az a munka is, amelyet a labda nélküli játékban végez.

Dominiknak rengeteg erőssége van. Komplett játékos, komplett középpályás, az én véleményem szerint modern középpályás.

Tavaly már nagyon jó volt – főleg labda nélkül, labdával valamivel kevésbé –, és úgy érzem, ebben a szezonban sokat fejlődött a labdával való játékában.

Labda nélkül a világ három, négy vagy öt legjobbja között van, letámadásban pedig talán ő a világ legjobbja.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC