A csatár elégedett volt a teljesítményével.
A magyar válogatott az elmúlt napokban Szlovéniával és Görögországgal is felkészülési mérkőzést játszott. Mindkét meccsen pályára léphetett Bárány Donát.
A DVSC játékosa a Szlovéniával vívott meccsen debütált a nemzeti együttesünkben. A görögök ellen is szóhoz jutott, ám ezen a találkozón egy sérülés miatt le kellett cserélni. A Loki a hivatalos oldalán jelezte, hogy Bárányt megrúgták, ezért kellett elhagynia a pályát. A debreceniek hozzátették, hogy a labdarúgóra orvosi vizsgálatok várnak.
„Nagyon jól éreztem magam a pályán mindkét meccsen, minden segítséget megkaptam ehhez a stábtól és a csapattól is. Ahhoz képest, hogy ez volt az első két felnőtt válogatottbeli fellépésem, szerintem is jó volt a produkcióm, próbáltam magamból kihozni mindent, de nyilván ezt majd megítélik azok, akiknek meg kell ítélniük. Úgy érzem, tudtam azt hozni, amit a Lokiban is ebben a szezonban, remélem, ezt tudom folytatni. Nagyon pozitív volt, hogy mennyire befogadóan viselkedett a közösség, ez még úgyis kellemes meglepetés volt, hogy egyébként is jó közegre számítottam” – idézi Bárány Donát gondolatait a dvsc.hu.
A Magyarország-Görögország meccsről az osztályozónaplónkat itt olvashatják.












