nb1.hu

Nincs célkereszt, de négy magyar játékos kiemelkedett Görögország ellen

Magyarország gól nélküli döntetlent játszott Görögország ellen, négy játékos meghatározta a meccset.

Élvezetesebb, lüktetőbb, nagyobb iramú meccset játszott kedden este a Puskás Arénában a magyar válogatott Görögország ellen, mint tette Szlovénia ellen szombaton. Annak ellenére is igaz ez, hogy most nem nyertünk, viszont több játékos is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Szlovénia ellen 1-0-ra nyertünk, kedden 0-0 lett az aktuális találkozó végeredménye. A mérkőzés végig lüktetett, míg szombaton ez csak a második félidőben volt jellemző. A görögök is szerezhettek volna gólokat, de nekünk volt több helyzetünk, ráadásul komoly lehetőségek is.

Most következzék az 1999-ben megalapított NB1.hu legrégebbi rovata, az Osztályozónapló, amelyben azokat a magyar válogatott játékosokat értékeljük, akik legalább 30 percet a pályán töltöttek.

Tóth Balázs 7

A szlovének elleni meccs után azt állítottuk róla, hogy bár nem volt sok dolga, azokat magabiztosan megoldotta, és a támadások felépítéséből is kivette a részét lábbal. Hozzátettük, ismét jelezte, hogy első számú kapusként lehet rá számítani a nemzeti csapatnál. Ezt most tovább erősítette, mert egy erősebb és veszélyesebb ellenfél ellen több alkalommal bizonyított, ráadásul látványosabban. Akkor hatost kapott.

Bolla Bendegúz 4

Egyáltalán nem célkeresztben van, de sajnos megint nem találta a helyét. Felkészülési mérkőzésen ebből eleve nem lehet katasztrófa, kisebb baj sem lett belőle (a 14. percben elkövetett hibája azért eléggé pulzusemelő volt), mert nem kaptunk gólt. Viszont a támadásokat nem tudta olyan hatékonyan támogatni, mint szokta, és bizonytalanul is kezdett. A szünetben most is Osváth Attila (6) váltotta, aki ezúttal is lendületesebb volt, és a védekezésben is határozottabban avatkozott közbe.

Erődfelelős és a fegyelmezett

Willi Orbán 7

Ismét úgy futballozott, mint egy vár védelmét irányító parancsnok, aki úriember tulajdonságokkal van felruházva. Ha kell, nagyon kemény (mindegyik fejpárbaját megnyerte, földön csak egyszer maradt alul), viszont nem sportszerűtlen. Kevesebbet vállalkozott indításokra, ami tudatos döntés volt. Szavának és jelenlétének ismét valódi súlya volt.

Dárdai Márton 7

A 20. percig a teljes mezőny legjobbja volt, ami azt is mutatja, mennyit tett hozzá a támadójátékhoz. A Liverpool pályán lévő magyarjainak remek labdákat adott, a kapunk előtt pedig egymás után avatkozott közbe kiváló ütemben. Látszott rajta az önbizalom. Végig fegyelmezett és határozott maradt.

Kerkez Milos 6

Szlovénia ellen láthattuk tőle egyik legfontosabb fegyverét, a lendületes elnyargalást a bal oldalon, majd az éles beadást. Akkor Sallait hozta helyzetbe, most Redzicet. Ezúttal is aktívan lépett fel támadásban, és több beadása is veszélyt jelentett. Emellett szorgalmasan dolgozott vissza, és a védekezésben is stabil maradt.

Schäfer András 6

Igyekezett most is mindenhol időben ott lenni, ahová érkeznie kellett támadásban és védekezésben. Nem kapkodott, a ritmusváltást azokra bízta, akiknek ez jobban ment. Ez egy tudatos, a csapat érdekeit szem előtt tartó döntés volt, ami hatott a teljesítményének az értékelésére is. A szünetben Lukács Dániel (5) váltotta, aki pontosan passzolt, az ellenfél térfelén is, és labdát is szerzett.

Vitális Milán 6

Ismét bizonyította Marco Rossinak, hogy rá lehet számítani. A kezdőcsapatban és akkor is, amikor változtatni kell majd a mérkőzés képén. A modern futballban a cserék szerepe kulcsfontosságú, és ebben ő is értéket tenne hozzá akkor, ha a kispadról a pályára lépve kell majd adott esetekben segítenie. Volt benne dinamika, vállalkozó kedv, és erősebb tempó mellett is hasznos maradt.

Redzic Damir 6

A szombati meccs után azt írtuk róla, hogy mutatott olyan jeleket, amelyek igazolják, miért bíznak benne a stábtagok és a társak. Ez most még inkább látszott. Többször került helyzetbe, veszélyt jelentett kapura, és a további rutin megszerzésével még higgadtabb lehet.

Tóth Alex 5

Hasznosabb volt, mint Szlovénia ellen, ami külön érték egy erősebb ellenféllel szemben. Klubjában kevesebbet játszik, ezért benne maradt a további fejlődési lehetőség. Az első félidő közepén kialakított helyzete a hozzáállását is jól mutatta. Küzdött, labdákat szerzett, és igyekezett megzavarni az ellenfél játékát.

Cselsorozat miatt is

Szoboszlai Dominik 7

Tőle mindig mindenki többet vár, a szurkolók minden meccs előtt hozzá fohászkodhatnak azért, hogy megnyerje Magyarországnak az összeset. Azt nem tehetjük meg, hogy többet várunk tőle, mert racionálisnak kell(ene) lennünk, de azt elárulhatjuk, hogy azért kapott végül hetest, mert a szólója élményszámba ment. Kár, hogy nem lett gól belőle. Erre a jelenetsorra a világ összes stadionjában csettintett volna egy jóízűt a nagyérdemű. Az is sokat számított, hogy a szervezés és a pontrúgások mellett a védekezésből is kivette a részét.

Sallai Roland 5

A hőtérkép is megmutatta, hogy folyamatosan mozgott, nem maradt meg középen. A szélek felé húzódva próbált területet nyitni. A helyzetkihasználás viszont most sem volt elég hatékony. A döntő pillanatokban kell többet adnia, mert megvannak hozzá az adottságai.

Barátságos mérkőzés

Magyarország-Görögország 0-0

Puskás Aréna, 60 000 néző, v.: Florian Badstübner (német)

sárga lap: Osváth (63.), illetve Kulierakisz (48.), Rota (91.)

Magyarország: Tóth B. – Bolla (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez – Schäfer, Vitális (Szűcs T., 67.) – Redzic (Lukács, a szünetben), Tóth A. (Bárány, a szünetben; Schön, 77.), Szoboszlai – Sallai

Görögország: Colakisz (Cifcisz, 78.) – Vajanidisz, Recosz (Muzakitisz, 78.), Kulierakisz, Cimikasz – Kurbelisz, Triantisz – Maszurasz (Rota, 78.), Bakaszetasz (Tetteh, 67.), Colisz – Pavlidisz

A magyar válogatott 2026-os programja

Felkészülési mérkőzések:
Magyarország–Szlovénia 1–0 (0–0)
Magyarország–Görögország 0–0
06.05.: Magyarország–Finnország
06.09.: Kazahsztán–Magyarország

Nemzetek Ligája-menetrend:
Szeptember 25.:
Magyarország–Ukrajna, 20:45
Szeptember 28.:
Észak-Írország–Magyarország, 20:45
Október 2.:
Magyarország–Georgia, 20:45
Október 5.:
Ukrajna–Magyarország, 20:45
November 14.:
Georgia–Magyarország, 18:00
November 17.:
Magyarország–Észak-Írország, 20:45

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC