nb1.hu

Nehéz időszakáról is vallott a Fradi salzburgi hőse

A gólt és gólpasszt jegyző középpályás elmondta, hogyan kezelte a játékperchiányt.

A Tóth Alex helyén kezdő Kristoffer Zachariassen a Ferencváros salzburgi El-mérkőzésének hőse lett. Góljával, gólpasszával és a rá jellemző futómunkájával a találkozó legjobb játékosa lett.

„Nem szoktam magam osztályozni, de természetesen nagyon elégedett vagyok a mai nappal. Örülök, hogy a kezdőbe kerültem, és a pályán tudtam segíteni a csapatot. Nagy dolgot vittünk véghez azzal, hogy hátrányból felállva győztünk. Ez így egy remek nap volt” – kezdte a találkozó értékelését Zachariassen az NB1.hu-nak.

A norvég középpályás nyolc hónapja, február 20-án, a Plzen otthonában volt utoljára a kezdőcsapat tagja a nemzetközi porondon. Robbie Keane érkezése és Tóth Alex ezzel párhuzamos berobbanása miatt legtöbbször a kispadról szállhat be.

„Egy játékos nyilván nehezen éli meg, ha folyamatosan megkapja a lehetőséget, majd jön egy időszak, amikor kevesebbet lehet a pályán. De az embernek ilyenkor is tennie kell a dolgát, hogy amikor eljön az alkalom, bizonyítani tudjon. Örülök, hogy ma megkaptam a lehetőséget, annak meg főleg, hogy szerintem jól is tudtam élni vele” – válaszolta kérdésünkre Zachariassen.

A 3–2-es ferencvárosi sikerrel záruló találkozó után a sajtótájékoztatón Robbie Keane ódákat zengett játékosáról, aki szerint ez a mérkőzés szinte a 31 éves középpályásra volt „szabva”. 

„Tudtuk, hogy egy fizikailag megterhelő, magas intenzitású meccsre számíthatunk sok futással. Felkészültünk rá, hogy a pálya szinte minden területén nyomás alatt leszünk majd. Ez a fajta játék nekem feküdni szokott, úgyhogy szerintem a mester is erre gondolhatott” – magyarázta a tréner gondolatait a játékos.

Kevesebb szurkolóval, hazai légkörben

Ahogyan azt a televíziós értékelésben Varga Barnabás is kiemelte, a Fradi szinte hazai atmoszférában játszhatott. A bő nyolcezer kilátogatóból a vonatvisszafordítós incindens miatt ezer körüli lehetett fradista. Az ő hangjuk pedig valóban elnyomta a maroknyi salzburgi ultráét, miközben a többség a meccs nagy részét csendben nézte.

A Ferencváros játékosainak rögtönzött üzenete a visszafordított szurkolói vonat utasainak (Fotó: Farkas Zsolt)

„Komolyan mondom, mintha otthon játszottunk volna. Nem értem hogy lehetett ez, de sokkal hangosabbnak hallottam a mi szurkolóinkat a hazaiaknál. Nagy szerepük volt a fordításunkban, hatalmas lökést adott nekünk” – értett egyet társával Zachariassen. 

Ahogy a szintén gólt zserző Bamidele Yusufnak, úgy a 31 éves középpályásnak is feltettük azt a kérdést, hogy mi lesz, ha a remek kezdés miatt az ellenfelek óvatosabbak lesznek majd a Ferencváros ellen. Ő azonban úgy van vele, ez majd úgyis magukon a mérkőzéseken derül ki, a csapatnak így ehelyett bajnoki formája javításán kell dolgoznia.

„Lehetséges, hogy így lesz, de egyelőre csak örülünk a jó kezdésnek. Tettük a dolgunk, a csapat ma nagybetűs csapat volt. A következő lépés, hogy mindezt a hazai porondra is át tudjuk menteni. A bajnokságban becsúszott néhány döntetlen, de most már el kell kezdenünk gyűjteni a győzelmeket. Ebből a meccsből sok pozitívumot vihetünk tovább, ezekre kell építeni” – fogalmazott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC