A csütörtök esti, RB Salzburg elleni Európa-liga-mérkőzésre kísérték volna csapatukat a zöld-fehér szimpatizánsok, ám az osztrák rendőrség közbeszólt.
Megállították a ferencvárosi szurkolók különvonatát az osztrák-magyar határon – derült ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök kora délutáni bejegyzéséből. Ezt követően tudatta, hogy a fennakadást követően idővel folytathatja útját a zöld-fehérek vonata. Igaz, végül nem így történt.
„A bécsi nagykövetségünk és a konzuljaink közvetítésével a két rendőrség megegyezett, hogy magyar rendőrök kíséretével a vonat hamarosan továbbindulhat.
Az előbb telefonon beszéltem osztrák külügyminiszter-kollégámmal, Beate Meinl-Reisingerrel, aki segítséget ígért a vonat továbbhaladása kapcsán. Megteszünk mindent, hogy a Fradi szurkolótábora időben eljusson Salzburgba”
– állt a bejegyzésben.
A tárcavezető korábban arról adott tájékoztatást, hogy mind az 1500 vendég szektorba szóló jegy gazdára talált. A kiutazó szurkolók segítségére lesz hat magyar konzul, közülük kettő a stadionban, egy a Salzburg-Taxham állomáson, egy az Alter Markton, egy a hegyeshalmi gépjármű-határátkelőhelyen, valamint egy pedig a hegyeshalmi vasútállomáson, majd a vonaton fog tartózkodni.
Mint ismert, csütörtök este 18:45-ös kezdettel az RB Salzburg otthonában lép pályára a Ferencvárosi TC az Európa-ligában. Igaz, nemcsak a saját csapatukért izgulhatnak az FTC drukkerei Ausztriában, hanem a testvérklubnak számító Rapid Wien sikeréért is.
Robbie Keane tanítványai két fordulót követően veretlenek a sorozat idei kiírásában: négy pontjukkal a 11. helyen állnak a ligaszakaszban.
Frissítés: 15:15
Az Üllői129 további részleteket osztott meg a vonat megállításával kapcsolatban, a portál szerint az sem biztos, hogy odaérnek a drukkerek a meccskezdésre.
„Az osztrákok példátlan módon, az előzetes egyeztetések ellenére nem engedték be a szurkolói vonatot Ausztriába,
így több száz jegyet vásárló magyar lemarad a meccsről a jelen állás szerint”
– állt a cikkben. Emellett az is kiderült, hogy a ferencvárosi előénekes tájékoztatta a vonaton utazó drukkereket a kialakult helyzetről.
„Szurkolóink tájékoztatása szerint Hamberger Ádám már közölte a vonaton utazó szurkolókkal, hogy nem engedik be a vonatot Ausztriába, mert az osztrákok veszélyesnek tartják azt.”
Frissítés: 15:36 – „A magyar nemkívánatos személy Ausztriában”
Ezekkel a szavakkal kommentálta a helyzetet az egyik ferencvárosi szurkolói oldal. A bejegyzésük szerint több órát várakoztak a határon, átmotozták a szurkolókat, ám most indulhatnak haza Budapestre.
Frissítés: 15:39 – Kubatov Gábor is reagált a megállított szurkolói vonat ügyére.
A Ferencváros elnöke a közösségi médiában az alábbiakat írta:
A Fradi-szurkolókat nem engedték át a határon mondvacsinált indokokkal.
Frissítés: 15:45
Szijjártó Péter egy újabb bejegyzésben szolgált további információkkal, kiemelve, hiába ígérték az osztrák rendőrök, hogy az átvizsgálás után továbbmehetnek az FTC-drukkerek.
Az osztrák vasúttársaság és az osztrák rendőrség egymásra mutogattak, hitegették a szurkolókat és a magyar rendőröket, akikkel átvizsgáltattak újra mindenkit, azt ígérték, hogy így továbbmehetnek, majd mindenkit faképnél hagyva leléptek a helyszínről.
Frissítés: 15:47 – visszafordították a ferencvárosi szurkolók vonatát
A Ferencváros szurkolói csoportja, a Green Monsters arról adott tájékoztatást, hogy a szurkolói vonat hamarosan indul vissza Budapestre.
„Az osztrák belügyminiszter döntése értelmében a szurkolói vonatot nem engedték át a határon. Várhatóan egy órán belül indul vissza Budapestre a vonat.
Frissítés 16:24 – Dibusz és a Ferencváros is reagált
Dibusz Dénes a bajba jutott szurkolóknak üzent egy videóban, elmondása szerint értük is küzdeni fog ma a csapat. Az FTC hivatalos oldalán reagált a történtekre, bővebben itt lehet olvasni róla.












