nb1.hu

Pintér Attila nem hagyta szó nélkül, hogy a Vasas is sokat tett az NB II-es tagság megőrzéséért

Klausz László dicsőségesen debütált, rá is tért a lényegre.

Győzelemmel mutatkozott be az NB II-ben utolsó helyezett Tatabánya vezetőedzőjeként Klausz László. A tatabányaiak több szegmensben is példát mutattak az elméletileg feljutásra pályázó Vasas játékosainak. Pintér Attila, az angyalföldiek vezetőedzője nem is fogta vissza magát a mérkőzés utáni nyilatkozatában.

Mint ősszel

Az újonc Tatabánya már az ősszel is megtréfálta a Vasast, amikor 1-0-ra győzött a Fáy utcában. Már az a végeredmény is általános megdöbbenést váltott ki. Annak ellenére, hogy a Vasasnál évek óta visszatérő probléma, hogy azokon a mérkőzéseken buknak el az angyalföldiek, amelyeknek papíron az egyértelmű esélyesei.

Vasárnap délután is így történt. Köszönhetően annak, hogy a Tatabánya játékosai hozzáállásból, a labdarúgás, a klub és a közönség iránti tiszteletükből jelesre vizsgáztak. Klausz László, aki először irányította a Tatabányát, érthetően elégedetten nyilatkozott a találkozó lefújása után az M4 Sportnak.

„A srácok úgy álltak ehhez a mérkőzéshez, hogy amíg tart, mindent megtesznek, emellett nagyszerűen betartották védekezésben, amiket megbeszéltünk, támadásban kicsit kevesebbet láttam, de a tabellán elfoglalt helyünk révén ez érthető.”

Mindent az NB II-ért

Klausz 27-szer volt magyar válogatott futballista, a játékos-pályafutását Tatabányán kezdte el. Többek között a Győri ETO, az Austria Salzburg, a Mannheim, az Admira Wacker (1996/97-ben osztrák bajnok lett) és a francia Sochaux csapataiban is megfordult. Edzőként dolgozott már a tatabányai utánpótláscsapatoknál, az NB II-ben pedig a Szegednél, a Győri ETO-nál és legutóbb a Tiszakécskei LC-nél. Klausz arról is beszélt, miért fogadta el a megbízatást:

„Abszolút a szívügyem a Tatabánya, ezért is vállaltam el. Nem keresgéltem, hogy újra edző legyek, de ezt nem tudtam visszautasítani. Itt születtem, nevelkedtem, ki, ha én nem próbálnék segíteni a csapatnak?”

A szakvezető hozzátette, hogy megtették az első lépést ahhoz, hogy NB II-esek maradjanak.

Balhé a Tatabánya-Vasason, Waltnerék parádéztak

Csak a szokásos

 

A Vasas játékosai meg lehet, hogy sokadik olyan lépést tették meg, hogy ők is NB II-esek maradjanak. A piros-kékeknél évek óta visszatérő probléma, hogy nem adnak ki mindent magukból olyan mérkőzéseken az elejétől a végéig, amiknek az abszolút esélyesei. Tatabányán Szántó Regőnek, a meccs hajrájának az elején lőtt kapufáját leszámítva, nem igazán jelentettek veszélyt a kapura. A szókimondó, szenvedélyes vezetőedzőjük, Pintér Attila nem is fogta vissza magát a mérkőzés utáni értékelésében:

„Először is gratulálok a Tatabányának. Egész héten arra hívtam fel a játékosok figyelmét, hogy egyáltalán nem lesz egyszerű mérkőzés a mai, hiszen a hazaiak nagyobb játékerőt képviselnek, mint azt a tabellán elfoglalt helyezésük mutatja. Egyetlen csapatnak sem lehet egy félidőnyi előnyt adni, mi viszont most ezt tettük. Érthetetlen számomra, mert nem ezt beszéltük meg, akkor kezdtünk el futballozni és nyomás alá helyezni az ellenfelet, amikor egy tizenegyes után vezetést szereztek.

El kell gondolkodniuk a játékosoknak, hogy mit szeretnének: ebben az osztályban futballozni? Vagy lehet, hogy akkor egy teljesen más csapatot kell építeni.

Minden meccsnek vannak tanulságai, lehet, hogy még időben kaptuk ezt a pofont, megvannak a lehetőségeink, hogy ezt kijavítsuk. Egyet kell megérteni a játékosoknak: nem engedi meg ez a mezőny, hogy többet hibázzanak.”

A Vasas hátránya hat pontra nőtt az éllovas Kazincbarcikával szemben, s hárommal van lemaradva a másik feljutó helyen álló Kisvárda mögött. Révész Attila csapata ma este játszik rangadót Kozármislenyben. Az angyalföldiek a következő fordulóban a mislenyieket fogadják.

TATABÁNYA–VASAS  1–0 (0–0)

Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 800 néző, vezette: Derdák Marcell (Rózsa Dávid, Nagy Viktor).

TATABÁNYA: Lóth – Harsányi D., Jagodics M., Deutsch B. – Csernik, Szegleti, Derekas, Katona K. (Lapu, 91.) – Eördögh, Kiprich D. (Jelena, 61.), Árvai D. (Vida, 70.). Vezetőedző: Klausz László

VASAS: Kiss Á. – Lehoczky (Hidi, 59.), Baráth, Iyinbor, Doktorics – Cseke (Rácz, 59.), Urblík J., Kapornai (Szánthó, 68.) – Radó (Németh, 78.), Tóth M., Barkóczi Barnabás (Girsik, a szünetben). Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Kiprich D. (47. – tizenegyesből)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC