nb1.hu

A ZTE emberhátrányból tudott pontot menteni Pakson

Az első félidő végén kiállították a ZTE védőjét, majd tizenegyest lőhetett a Paks.

A Paks hat bajnoki után szeretné ismét győzelmet ünnepelni, míg a Zalaegerszeg a hét mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát nyújtaná meg – ennek érdekében léptek pályára a csapatok.

I. félidő

Az 5. percben Skribek szöglete érkezett veszélyesen, Kovácsik az ellenfél védői elől tudta kipaskolni a labdát. A 16. és a 22. percben Gundel-Takács egyaránt védte Hahn és Tóth fejesét is. A 32. percben Hahn passzolt Papphoz, aki távolról lőtt, Gundel-Takács védeni tudott. A 43. percben tizenegyeshez jutott a Paks – Papp passzolt remekül Tóth Barna elé, akit a tizenhatoson belül Várkonyi Bence lerántott. Elsőre sárga lapot kapott, később a VAR vizsgálat után piros lapot mutatott fel a bíró Várkonyinak. A büntetőhöz Hahn János állt oda, aki higgadtan értékesítette azt. (1-0)

II. félidő

A fordulást követően egyből paksi helyzet: Tóth passzolt Bévárdihoz, aki közelről lőtt, ám Gundel-Takács a helyén volt. Az 52. percben egyenlitett a ZTE – Skribek lövését Vécsei blokkolta, ám a labda Alegria elé került, aki Joao Victorhoz passzolt, aki nem hibázott. (1-1)

A 65. percben könnyen megszerezhette volna ismét a vezetést a Paks, ám előbb Tóth a kapufát találta el, majd Máté lövését Gundel-Takács védte. Újabb Gundel-Takács bravúr, miután Tóth ziccerét védte. A 82. percben a ZTE fordíthatott volna, ám Joao Victor akciója után a kapu mellé szállt a labda. A 95. percben még adódott lehetőség a ZTE előtt, ám Kovácsik fogni tudta a labdát.

Edzői értékelések itt.

Paks-Zalaegerszeg 1-1 (1-0)
Fehérvári úti stadion, v.: Csonka B.
gólszerzők: Hahn (45.), Joao Victor (52.)
sárga lap: Papp (8.), Szabó (28.), Alegria (65.)
piros lap: Várkonyi (46.)
Paks: Kovácsik – Vécsei, Szabó, Lenzsér – Zeke (Silye 79.), Papp (Alaxai 92.), Windecker (Máté 62.), Bévárdi – Hahn (Böde 62.), Tóth, Horváth (Gyurkits 79.). Vezetőedző: Bognár György.
Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Calderon, Várkonyi, Victory, Csonka – Skribek (Alfonso 84.), Szendrei, Amato, Teixeira (Silva 46.) – Alegria (Lima 75.), Joao Victor (Tchicamboud 90.). Vezetőedző: Nuno Campos.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Puskás Akadémia FC8 5 0 3 3 15
2.ETO FC Győr8 4 3 1 6 15
3.Vasas FC8 4 2 2 6 14
4.Újpest FC8 4 2 2 4 14
5.Ferencvárosi TC7 3 3 1 3 12
6.Paksi FC8 3 2 3 -1 11
7.MTK Budapest8 2 3 3 1 9
8.Kisvárda8 2 3 3 -1 9
9.DVSC8 2 3 3 -3 9
10.Nyíregyháza8 2 2 4 -5 8
11.ZTE FC8 2 0 6 -10 6
12.Budapest Honvéd7 1 3 3 -3 6
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC