nb1.hu

Révész szerint a csapata elkényelmesedett a bennmaradás miatt, Szélesi látja a fejlődést

Campos szerint 11 a 11 ellen győzhettek is volna.

Az Újpest legyőzte az élmezőnyben álló Kisvárdát, míg a Zalaegerszeg emberhátrányban mentett pontot a Paks ellen – ez történt a szombati játéknapon.

Újpest-Kisvárda 2-1 

Révész Attila mérges a fiatal játékosaira és azokra is, akik azt hitték, hogy a bennmaradással véget ért a szezon. Szélesi Zoltán elmondta, hogy egyre jobban bírják erővel.

Révész Attila: „Az első félidő terv szerint alakult, a másodikban valamiért kevésbé voltunk kezdeményezőbbek.

Az igazság az, hogy ma sokat kellett volna változtatnom, az első gól mellett nem mehetünk el szó nélkül, a fiatalpercek hordoznak veszélyt magukban, de nem csak  a fiatal játékosra vagyok mérges, hanem azokra is, akik azt hitték, hogy a bennmaradással véget ért a szezon.

Az átütőerő, a szenvedély, ami eddig jellemzett minket, ma hiányzott. A kiesés elől menekülő csapatok jobban fókuszálnak, ezért születnek ilyen eredmények. Minket eddig a csapategység és a fizikai erő repített idáig, amikor játékban többnek kell lenni, és elhisszük, hogy játékkal meg tudjuk verni az ellenfelet, akkor jönnek a hibák. Nekünk az a legnagyobb problémánk, hogy a kapusunk tömeg előtt nem tudja elviselni a pszichés nyomást. Még nagyon fiatal, nincs ezzel tapasztalata, de ez kihat az egész csapat játékára. Amikor a védőink nem akarják hazaadni a labdát, mert a kapus úgy rúgja ki, hogy abból az ellenfél újra kontrázni tud, megváltozik a játékunk felépítése, nem tudunk olyan támadásokat vezetni, mint nyugodt állapotban.

Ma 60 percig tudta hozni, amit várunk tőle, remélem, hogy ezt ki tudja tolni. El kell viselnie a kritikát, az ő esetében ez nem bántóan, hanem építőleg hat. Túléli, és a következő héten újra ő áll a kapuban. Most sokkal jobb, mint a szezon elején volt, mondhatjuk azt is, hogy ez is pedagógiai módszer.

A saját játékosunk, szeretnénk belőle jó kapust nevelni, ezért nem rejtem véka alá a véleményemet.” (M4 Sport)

Szélesi Zoltán: „Nagyon sok mindent kaptam vissza abból, amivel a héten készültünk, persze tegnap jól alakultak az eredmények, de az volt a legfontosabb, hogy a saját játékunkban lássak folyamatos javulást.

Aki követi a meccseinket, láthatja, hogy a srácok egyre jobban bírja erővel, a helyzetkialakításban, a helyzetkihasználásban és a védekezésben is fejlődünk. Mindig van mit javítani, de megvan a progresszió.

A Paks elleni találkozó lehetett az a pont, ahol a játékosok kicsit belefáradtak a folyamatos, intenzív munkába, kicsit dekoncentráltabban játszottunk, több technikai hibával, éppen ezért nagyon odafigyeltünk arra, hogy kellően kipihentek legyenek a mai összecsapásra, úgy gondolom, hogy ez sikerült. Krajcsovics zseniális játékos, van benne támadókvalitás, tulajdonképpen van három gólja, rajta kívül álló okok miatt vették el őket. Arra kértem, hogy a védekezésben tegye oda  magát, elől pedig hozza a kreatív megoldásokat, támadjon le, csinálja meg a labda nélküli mozgásokat, és teljesítette ezeket.”

Paks-ZTE 1-1 

Bognár György csalódott az eredmény láttán, Nuno Campos elmondta, hogy fantasztikus, ahogy a játékosok küzdenek a klubért.

Bognár György: „Csalódást jelent az eredmény, több mint egy félidőt emberelőnyben játszottunk, de amíg ilyen ziccereket nem tudunk berúgni, marad az 1–1. Most kifele pattognak a labdák, küzdöttek a srácok, de minőségileg gyengébbek voltunk.” (M4 Sport)

Nuno Campos: „Gratulálnom kell a játékosaimnak, csodálatos dolgot vittek véghez, emberhátrányban játszottunk, de 11 a 11 ellen győzhettünk is volna. És a gratuláció jár a szurkolóinknak is, akik nagy segítséget jelentettek. Jelenleg negyedikek vagyunk, ami remek eredmény, Kétszer is emberhátrányban játszottunk a Paks ellen, egyszer sem kaptunk ki, pedig egy Európa-ligában is szereplő csapatról van szó, ez hihetetlen, fantasztikus, ahogy a játékosaim küzdenek a klubért.

DVSC-Nyíregyháza 1-1

Sergio Navarro elégedetten nyilatkozott a döntetlen után, Bódog sikerként könyveli el a döntetlent.

Sergio Navarro: „Elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, helyzeteket tudtunk kialakítani. Az ellenfél megszerezte a vezetést egy szöglet után, de mentálisan stabilak maradtunk, sikerült is egyenlíteni. Örülök, hogy ez sikerült, egy kemény derbin vagyunk túl, egy pontot gyűjtöttünk be, amivel elégedett vagyok” (M4 Sport)

Bódog Tamás: „Mindkét oldalon megvolt a szenvedély. A csapatom jól játszott, amellett, hogy a Debrecen a hazai pálya előnyét élvezte, több lehetősége is volt, 1–0 után volt olyan időszak, amikor úgy éreztem, megfogtuk az ellenfelet. Nem véletlen vannak a 3. helyen jó csapat, nekünk ez egy siker, egy ponttal többet szereztünk, elégedett vagyok a csapattal, a hozzállással

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC