Nem kellett sokat gondolkodnia.
Kedden dőlt el, hogy a Paksnál Waltner Róbertet Bognár György váltja a kispadon. Bognár számára nem ismeretlen a paksi közeg, mivel 2020 szeptembere és 2022 májusa között már irányította az együttest.
Bognár a teol.hu-nak adott interjúban többek között azt is elmondta, hogy örömmel tért vissza Paksra.
„Mindig szimpatizáltam a paksi futballal, még akkor is, amikor nem voltam itt. Amikor itt dolgoztunk, nem csak a klubot, hanem a várost is megszerettük. Kapcsolatban álltam klubokkal, volt olyan felkérés is, amihez közel álltam, hogy belevágjak. Vasárnap este keresett meg Haraszti Zsolt, miután Waltner Róbert szerződését felbontották. Gyakorlatilag egyből igent mondtam neki. Visszatérünk a támadófutballhoz, már hétvégén is ezt szeretném látni, nincs mire várni. A keret rendben van, ha a sérültek felépülnek, nem lesz gond. Böde Dániel fizikálisan rendben van, még a tartalékcsapatban is motiváltan játszott, biztos, hogy a segítségünkre lesz” – nyilatkozta Bognár György.
A Paks szombaton a Mezőkövesdet fogadja. Bognár György együttese jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán.