nb1.hu

Nyíregyháza-MTK: több téli érkező is megvillant a gólgazdag meccsen

A Nyíregyháza hosszú idő után újra bennmaradó helyen áll a tabellán.

A kiesés ellen küzdő Nyíregyháza az MTK-t fogadta az NB I 21. fordulójának utolsó meccsén.

Szombaton a 10. pozícióban álló DVTK nem nyert az ETO FC ellen (a végeredmény 1-1 lett), így a Szpari egy vasárnapi győzelemmel elléphetett volna a kiesést jelentő 11. helyről. A fővárosiak esetében pedig az volt nagy kérdés, mennyire tudták túltenni magukat az előző meccsükön, amelyen a Kazincbarcika győzte le őket.

Az első félidő mozgalmasan alakult, három szabályos és egy szabálytalan gólt is feljegyezhettünk. A nyolcadik percben Varju visszagurítása után Németh Hunor lőtt 12 méterről a jobb alsó sarokba. Nem volt sokáig 0-1 az állás, hiszen a 13. minutumban Dreskovics jobb oldalról érkező beadásába jól ért bele lábbal Kvasina. A 18. percben jött az újabb fordulat, ekkor Jurek tört be a tizenhatoson belülre, majd a lapos próbálkozása a jobb alsó sarokban kötött ki. A 38. percben úgy tűnt, hogy a gólpassza után gólt is ünnepelhet Dreskovics, ám lesen állt a Szpari légiósa, így a szünetben 2-1-re álltak a felek.

A második félidő elején Antonov beívelése után Tijani fejese kötött ki Hegyi kapujában, ezzel a találattal 2-2-re álltak a felek.

Az egyenlítés után a vezetés megszerzése lebegett a Szpari szeme előtt. Ez a cél össze is jött: Antonov szögletét követően Temesvári bólintott a kapuba.

A 81. percben nagy lépést tett a győzelem felé a hazai csapat, Kovács Milán harcolt ki egy tizenegyest, a labda mögé Tijani állt, a légiós a jobb alsó sarokba küldte a labdát, Hegyi a másik irányba vetődött. Később kiderült, hogy Tijani ezzel a büntetőből lőtt góllal be is állította a végeredményt. Érdekesség, hogy a gólszerzők közül Kvasina, Tijani és Jurek is a téli átigazolási időszakban került mostani együtteséhez.

A Szparira „hatpontos” meccs vár a Kazincbarcika ellen a következő fordulóban, míg az MTK a Puskás Akadémiát fogadja.

A vezetőedzők értékeléseit ebben a cikkben olvashatják el.

Fizz Liga, 21. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC-MTK Budapest 4-2 (1-2)
Nyíregyháza, v.: Zierkelbach
gólszerző: Kvasina (13.), Tijani (48., 81., a második büntetőből), Temesvári (74.), illetve Németh H. (7.), Jurek (18.)
sárga lap: Manner (34.), Dreskovic (40.), illetve Vitályos (40.)
Nyíregyháza Spartacus FC: Kovács D. – Dreskovic (Jovanov, a szünetben), Temesvári, Katona L., Benczenleitner – Manner (Toma, 59.), Kovács M., Nagy D. (Katona M., 59.) – Kvasina (Oláh, 93.), Tijani, Antonov (Kovácsréti, 91.)
MTK Budapest: Hegyi – Varju (Kerezsi, 82.), Beriasvili, Kádár, Vitályos (Kovács P., 67.) – Kata, Zeljkovic – Molnár Á., Németh H. (Armalas, 61.), Jurek (Átrok, 82.) – Polievka (Jurina, 77.)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC