A Puskás Akadémia nyert, ezzel biztossá vált a nemzetközi kupaindulása.
Az NB I-ben a 32. forduló az MTK-Puskás Akadémia mérkőzéssel folytatódott szombat délután. Nem kellett sokat várni az első gólra, hiszen az ötödik percben egy szöglet után a berobbanó Szolnoki Roland fejese kötött ki a hazai kapuban. Ezt követően Nissila pillanatai következtek. A felcsútiak finn légiósa előbb a 12., aztán a 20. minutumban is beköszönt, így a vendégek már 3-0-ra vezettek. Nem sokkal később Hej faraghatott volna az MTK hátrányán, de Pécsi nagyot védett. A 37. percben összejött a hazaiaknak a szépítés, ekkor Nagy Zsombor fejese volt pontos.
A második játékrészben helyzeteket ugyan feljegyezhettünk, ám újabb találat már nem született. Ezt aligha bánták a Puskás Akadémia játékosai, akik ezzel a sikerrel legrosszabb esetben is negyedikek lesznek az NB I-ben. Mivel a kupadöntőbe idén a Ferencváros és a Paks jutott, így a negyedik pozíció is nemzetközi kupaindulást ér.
Az utolsó játéknapon a Puskás Akadémia a DVSC-t fogadja, míg az MTK az NB I-től búcsúzó Mezőkövesd otthonában vizitál.
OTP Bank Liga, 32. forduló:
MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 1-3 (1-3)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Karakó
gólszerzők: Nagy Zsombor (36.), illetve Szolnoki (5.), Nissilä (12., 20.)
sárga lap: Bognár (27.), illetve Maceiras (27.), Colley (77.), Golla (89.)
MTK: Rácz – Kocsis, Varju, Nagy Zsombor – Hej, Horváth A. (Vadnai, 82.), Kata (Kenesei, 83.), Kovács M. (Antonov, a szünetben), Kovács P. – Jurina (Stieber, a szünetben), Bognár (Végh, 57.)
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Szolnoki (Favorov, 71.), Plsek – Komáromi (Markgráf, 87.), Nissilä (Batik, 56.), Nagy Zsolt – Puljic (Colley, 71.)
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Ferencvárosi TC | 21 | 12 | 4 | 5 | 19 | 40 |
| 2. | ETO FC Győr | 21 | 11 | 7 | 3 | 21 | 40 |
| 3. | DVSC | 21 | 11 | 5 | 5 | 7 | 38 |
| 4. | Paksi FC | 21 | 10 | 6 | 5 | 12 | 36 |
| 5. | Puskás Akadémia FC | 21 | 9 | 4 | 8 | 0 | 31 |
| 6. | Kisvárda Master Good | 21 | 9 | 4 | 8 | -7 | 31 |
| 7. | ZTE FC | 21 | 8 | 6 | 7 | 4 | 30 |
| 8. | MTK Budapest | 21 | 7 | 3 | 11 | -7 | 24 |
| 9. | Újpest FC | 21 | 6 | 5 | 10 | -9 | 23 |
| 10. | Nyíregyháza Spartacus FC | 21 | 5 | 6 | 10 | -12 | 21 |
| 11. | DVTK | 21 | 4 | 8 | 9 | -7 | 20 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 21 | 4 | 2 | 15 | -21 | 14 |












