nb1.hu

MTK-Puskás: a kihagyott büntető megbosszulta magát

A felcsútiak kiütéses győzelmet arattak a Hungária körúton.

Az NB I tizedik fordulójának nyitómérkőzésén a tabella hatodik helyén álló MTK-hoz látogatott az ötödik Puskás Akadémia.

Az első percben rohamozni kezdtek a hazaiak, majd Soisalo kezezett a tizenhatoson belül. A VAR megerősítése után a büntetőt ítélt a játékvezető, Stieber azonban izomból lőtt és telibe találta a felső lécet. Hat perccel később Demjén bravúrja kellett, hogy a vendégek ne szerezzék meg a vezetést. A szögletből azonban Batik pontos fejesét már nem tudta hárítani az MTK kapusa, 0-1. Utána visszaálltak a felcsútiak és nem nagyon tudták feltörni a vendégek védelmét a kék-fehérek. A 38. percben egy hazai szögletet követően a Puskás Akadémia kontrázhatott. Gruber kapott remek labdát Soisalótól, és egy szép egyéni akció végén megduplázta a felcsútiak előnyét, 0-2. Két perccel később Stieber szabadrúgásból veszélyeztetett, Markek védett bravúrral. Az utolsó percekben még mindkét kapus hárított egyet-egyet, de nem változott az eredmény.

A második játékrészt is az MTK kezdte lendületesebben, Stieber lövése szállt épphogy kapu mellé. Az 58. percben egy látványos Puskás Akadémia támadás végén Slagveer fejelt, Demjén védett. Innentől kezdve a vendégek átvették az irányítást, a 65. percben Corbut hagyták lőni a hazai védők, ő pedig nem hibázott, 0-3. A 74. percben Colley vette le Nagynak a labdát a tizenhatoson belül, és Demjén megint tehetetlen volt, 0-4. A végső döfést a hosszabbításban Favorov vitte be, 0-5.

Győzelmével a Puskás Akadémia felugrott a tabella 4. helyére, az MTK rossz sorozata tovább folytatódik.

OTP Bank Liga, 10. forduló:
MTK Budapest—Puskás Akadémia  0-5 (0-2)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2625 néző, v.: Antal
gólszerzők: Batik (10.), Gruber (38.), Corbu (65.), Nagy (74.), Favorov (91.)
sárga lap: Stieber (48.) ill. Corbu (58.)
MTK: Demjén – Hej, Bobál D. (Spalek, 37.), Kocsis G. – Antonov (Kovács P., 68.), Kata, Varju (Végh, 68.), Zsóri – Bognár, Kovács M. (Miknyóczki, 59.), Stieber (Molnár, 59.) Vezetőedző: Horváth Dávid
Puskás Akadémia: Markek – Szolnoki (Plsek, 45.), Golla, Stronati, Brandon – Batik, Corbu, Nagy (Komáromi, 86.) – Levi (Favorov, 45.), Gruber (Colley, 59.), Soisalo (Slagveer, 45.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
2.ETO FC Győr30 18 8 4 30 62
3.DVSC30 13 10 7 12 49
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC