nb1.hu

MTK-Kazincbarcika: a mumus újra lecsapott, a VAR fontos döntést hozott

Meglepetéssel zárult a találkozó.

A nehéz helyzetben lévő Kazincbarcika szombaton az MTK otthonában lépett pályára, ezzel a meccsel kezdődött az NB I-ben a 20. forduló. Az összecsapást a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is a helyszínen tekintette meg.

Hazai szempontból hideg zuhannyal indult a bajnoki, hiszen egy szöglet után Rácz László az ötös környékéről fejelt a kapuba a 3. percben. Hegyi Krisztián a labdába ugyan beleért, de védeni nem tudott a kapus.

A nyolcadik minutumban előbb Polievka előtt adódott egy nagy helyzet, ám Gyollai eszén nem járt túl az MTK játékosa, de a barcikaiaknak nem jött össze a tisztázás, ezt pedig Molnár Ádin góllal büntette. Mégsem ünnepelhettek a hazaiak, mivel a VAR visszanézte a jelenetet, és kiderült, hogy Polievka lesről indult, vagyis maradt a 0-1.

A folytatásban a kék-fehérek voltak a veszélyesebbek, többet is birtokolták a labdát, ennek ellenére az egyenlítés nem jött össze nekik. Sőt, a 44. percben Kártik jobbról passzolta középre a labdát, Radkowski lövése pedig a jobb kapufát érintve jutott a gólvonalon túlra, ezzel pedig megduplázta a fórját a sereghajtó Kazincbarcika. Erre a találatra még a szünet előtt válaszolt Polievka, aki nagyjából 11 méterről lőtt a bal alsó sarokba.

A második félidő előtt mindkét csapat egy-egy cserét hajtott végre: a hazaiaknál Kata Mihály, míg a vendégeknél Könyves Norbert kapott bizonyítási lehetőséget.

Az 52. percben két nagy bravúrt mutatott be Hegyi, majd Meschack fejese már elkerülte a kaput. Ezt követően Németh Krisztián került többször is főszerepbe, ám a rutinos labdarúgó nem tudott beköszönni. Aztán a 75. minutumban megint két góllal vezettek a vendégek, ugyanis Ferenczi beadása után Major bólintása a kapuban kötött ki.

A Kazincbarcika végül 3-1-re győzött, az újoncnak ebben az idényben ez volt a negyedik sikere az NB I-ben. Ebből kettőt az MTK ellen könyvelt el Kuttor Attila legénysége, vagyis a Barcikát nevezhetjük a fővárosiak mumusának.

A következő fordulóban a Kazincbarcika a Kisvárda otthonában vendégeskedik, az MTK pedig a Nyíregyháza stadionjában lép pályára.

Magyarázatok, reakciók, kemény mondatok a szombati meccsek után, így látták az edzők az NB I 20. fordulójának szombati meccseit. Részletek itt.

Fizz Liga, 20. forduló:
MTK Budapest-Kolorcity Kazincbarcika SC 1-3 (1-2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Bognár
gólszerzők: Polievka (45.), illetve Rácz (3.), Radkowski (44.), Major (75.)
sárga lap: Varju (45+4.), Németh H. (71.), illetve Slogar (72.), Rácz (85.)
MTK Budapest: Hegyi – Varju (Bévárdi, 77.), Beriasvili, Szépe, Vitályos – Kerezsi (Jurek, 59.), Horváth A. (Kata, a szünetben), Németh H., Molnár Á. (Jurina, 77.) – Átrok (Németh K., 59.), Polievka
Kolorcity Kazincbarcika SC: Gyollai – Baranyai, Rácz, Radkowski, Ferenczi – Ubochioma (Smajlagic, 92.), Berecz, Kártik (Slogar, 64.), Meszhi – Ikoba (Könyves, a szünetben), Major (Ferencsik, 92.)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC