Az ETO megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, de a fővárosiaknak is megvoltak a lehetőségeik.
Az ETO FC Győr-MTK Budapest mérkőzés tétje az volt, hogy ki lép fel ideiglenesen a harmadik helyre. Mindkét fél 20 ponttal állt a 15. forduló előtt, a fővárosiak csupán több győzelmükkel előzték meg a Rába-partiakat.
Összesen négy hiányzóval vágott neki a találkozónak az MTK. Ilia Beriashvili piros lapos eltiltás miatt kényszerült pihenőre, Bognár István és Vitályos Viktor még nem épült föl sérüléséből, ahogyan sérülés miatt hiányzott Kata Mihály is. A magyar válogatott középpályásnak súlyosan megsérült a bokaszalagja a DVTK ellen, így a szezonban már nem léphet pályára – tudatta nem sokkal a kezdősípszó előtt a klubhonlap.
Kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés eleje, sokáig egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni. A 23. percben úgy tűnt Bánáti Kevin góljával előnybe kerül az ETO. Csakhogy a videóbíró megállapította, hogy kézzel tette maga elé a labdát a gólszerző, így a játékvezető visszavonta a találatot. Ez azonban nem tántorította el Borbély Balázs csapatát, amely bár nem birtokolta sokkal többet a labdát, javarészt a kapuja elé tűzte az MTK-t.
A 43. percben megfogyatkozott az MTK, miután Németh Hunor csúszott oda a labdát birtokló Vitális Milánra, amiért – a videóbíró segítségével – felmutatta a piros lapot a játékvezető. Ezt követően hamar gólra váltotta az emberelőnyét a Győr. A ráadásban Daniel Stefulj kapott egy védelem mögé beívelt átadást, amit kapásból középre tett Ahmed Benboualinak, akinek már nem volt nehéz dolga. A marokkói csatár a kilencedik gólját szerezte az NB I idei szezonjában. 1-0.
Egy ajtó-ablak helyzettel kezdte a második félidőt az MTK. Néhány húzásból végigvitt egy ellentámadást a 48. percben a vendég gárda, de Kerezsi Zalán lövése nem okozott gondot Samuel Petrasnak. Öt percre rá Tóth Rajmund hozta helyzetbe Zeljko Gavricsot, aki azonban a tizenhatoson belülről nem talált kaput. Egyre-másra érkeztek a betett labdák az MTK kapuja elé győri részről, az 56. minutumban Benbouali lőtt fölé egy ilyen szituációból.
Egy újabb ellencsapásból viszont megint veszélyeztettek a fővárosiak a 68. percben, a csereként beállt Marin Jurina lépett ki, de az emelése nem lepte meg Petrast, aki könnyedén lehúzta azt. A győri nyomás ellenére időről-időre az MTK is felért az ellenfél kapujának előterébe.
Ezt látva a túloldalon Bánáti szintén emeléssel szeretett volna lezárni egy szépen kidolgozott akciót a 71. minutumban, ám kiszorított helyzetből mellé bökte a játékszert. Két perc sem telt el, amikor ismét a magyar támadó vehetett át tisztán egy beadást, végül a kapu torkából csak a felsőlécet találta el.
A 80. percben már csak összejött szezonbeli első gólja Bánátinak, aki ismét a bal oldalról kapott egy beadást, ezúttal laposan, amiből betalált. 2-0. Ettől függetlenül még izgalmassá tehették volna a hajrát Horváth Dávid fiai, ha a 85. percben Jurina fejese nem a kapufán csattan. Ehelyett Gavrics beállította a 3-0-s végeredményt. 3-0.
Ezzel a sikerrel az ETO lépett föl ideiglenesen a dobogóra, míg az MTK maradt a hatodik.












