nb1.hu

Az igazságtalanság verhetetlenné tette a Vasast, a legjobbja előre megmondta

A Vasas Urblík duplájával 2-0-ra nyert Mezőkövesden, az előnye 10 pont.

Az NB II 22. fordulójának zárómérkőzésén Urblík József csapatkapitány duplájának köszönhetően a Vasas 2-0-ra nyert Mezőkövesden. A második, feljutó helyen álló angyalföldiek 10 ponttal előzik meg a harmadik Kecskemétet és a negyedik Mezőkövesdet. A sikeres szereplés egyik legfőbb letéteményese már a tavaszi rajt előtt figyelmeztetett.

A Vasas úgy kezdte a bajnokságot, hogy óriási meglepetésre 4-1-re kikapott hazai pályán a Csákvártól. A következő fordulóban 2-1-re győzött Kecskeméten, Urblík szerezte a Vasas első gólját büntetőből. A tavaszi rajton a Vasas 2-2-t játszott Csákváron, az angyalföldiek első gólját ezúttal is Urblík szerezte büntetőből. A mérkőzés végén a hazaiak erősen vitatott körülmények között egyenlítettek. A reklamáló Erős Gábor vezetőedző és Késedi Gábor videóelemző is 3 meccses eltiltást kapott. Az igazságtalanságérzet minden eddiginél jobban összerázta a Vasast. A piros-kékek azóta nem kaptak ki a bajnokságban. Öt győzelem és egy döntetlen a mérleg. Ezért érdemes felidézni, mit mondott a csapatkapitány a klubhonlapnak január 31-én megjelent interjújában.

Urblík József arról beszélt, hogy a Vasas felkészülése nagyon jól sikerült, különösen a törökországi edzőtáborban végzett munka volt meghatározó. Kiemelte, hogy mindenki elvégezte a szakmai stáb által elvárt feladatokat, az edzőmeccseken pedig jól működött a játék, ami önbizalmat adhat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a felkészülési eredmények nem jelentenek garanciát, mert a bajnokság teljesen más szintet képvisel, ezért éles helyzetben kell bizonyítaniuk.

A tavaszi rajt kapcsán egyértelművé tette, hogy a Csákvár elleni nyitányon győzelmi kényszerben lépnek pályára, és a következő 15 mérkőzésen a lehető legtöbb pontot kell megszerezniük. Kiemelte, hogy a Csákvár és a Kecskemét elleni mérkőzések kulcsfontosságúak lehetnek, mert ezekkel leszakíthatják a riválisokat, és nyomást helyezhetnek az éllovasra.

Az interjúban beszélt a csapatkapitányi szerepéről és az angyalföldi célokról is, hangsúlyozva, hogy motivált és jól érzi magát, de a legfontosabb a közös siker. Kiemelte, hogy a csapategység most a legerősebb, amióta a klubnál van, és a szakmai stábbal is jól működik az együttműködés. Úgy fogalmazott, hogy a sorsuk a saját kezükben van, csak rajtuk múlik a végeredmény, és szeretnék lezárni a „befejezetlen ügyet” Angyalföldön.

A csapatkapitány szavai azóta a pályán is visszaköszönnek: a Vasas stabilabb, eredményesebb és egységesebb, mint az előző években.

Újabb bombázások

Urblík az előző fordulóban, a Kozármisleny elleni, hazai 6-0 alkalmával is duplázott, illetve hétfőn este Mezőkövesden is. Már 9 gólnál jár.

Mezőkövesden előbb közel 20, majd több mint 30 méterről szerzett szépségdíjas gólt. Lefújás után a következőket mondta az M4 Sportnak:

„Az első után úgy gondoltam, ha ellövöm, nem történik semmi, legfeljebb gól, úgyhogy nagyon örülök neki. Sokkal fontosabb a három pont, mint az én két gólom. Nem volt olyan jó meccs, mi sem úgy játszottunk, ahogy szoktunk, én sem személy szerint, de ez nem érdekel minket, a lényeg a három pont és a tíz pont előny. Megyünk tovább, mert még nem végeztünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Mezőkövesd jó csapat és stabil focit játszik, de a Vasas küzd és egységes.

Ott vagyunk két pontra a Honvédtól: az első cél a feljutás, de megpróbálunk a bajnoki címért küzdeni. A Honvédnak nagyon jó csapata van, még van nyolc meccs, bármi lehet” – vélekedett.

A Vasas a következő fordulóban a Soroksárt fogadja, abszolút esélyese a mérkőzésnek.

Az elmúlt években többször is botlott az angyalföldi klub az ilyen mérkőzéseken.

A csákvári iksz óta azonban nemcsak az eredményessége és a teljesítménye, hanem a hozzáállása is élvonalbeli.

Ez pedig egyértelmű jel a folytatásra.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.SOROKSÁR SC KFT.9 6 2 1 13 20
2.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.9 6 2 1 8 20
3.TISZAKÉCSKEI LC KFT.9 5 4 0 8 19
4.GYIRMÓT FC KFT.9 5 1 3 0 16
5.KBSC LABDARÚGÓ KFT.9 4 4 1 5 16
6.F.C. AJKA KFT.8 4 2 2 2 14
7.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.8 4 1 3 3 13
8.FEHÉRVÁR FC KFT.9 4 0 5 3 12
9.KARCAGI SC KFT.9 2 5 2 -1 11
10.ST. LŐRINC KFT.8 3 1 4 -4 10
11.DIÓSGYŐR FC KFT.8 3 1 4 -5 10
12.FC NAGYKANIZSA KFT.9 3 0 6 -4 9
13.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.8 2 1 5 -2 7
14.SZEGED 2011 KFT.8 1 4 3 -2 7
15.FC CSÁKVÁR KFT.9 1 1 7 -12 4
16.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.9 1 1 7 -12 4
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC