Sallai Roland játéka is megérdemelte volna a kiemelkedő osztályzatot, ám a gól végül hiányzott.
Megnyerte 2026-ban az első mérkőzését a magyar válogatott. A mieink Schön Szabolcs góljával 1–0-ra győzték le a Puskás Arénában Szlovéniát. A találkozó első félidejében még visszafogott volt nemzeti csapatunk, szünet után viszont felpörögtünk. Marco Rossi cseréi szállították végül a győzelmet. Ha csak az első félidőből áll a meccs, mindenki eggyel alacsonyabb, ha csak a másikból, mindenki eggyel magasabb érdemjegyet kapott volna.
Mint a mérkőzésről készült tudósításunkban is jeleztük, az első félidő nem sikerült túl jól. Annak ellenére nem, hogy a sok hiányzó miatt (a vendégek sem tudtak teljes csapattal kiállni) Marco Rossi olyan kezdőcsapatot állított össze, amelyben nem voltak újoncok.
Fordulás után felpörgettük a tempót, több és veszélyesebb helyzetünk volt. Marco Rossi valamennyi cseréje tevőlegesen járult hozzá ahhoz, hogy végül győzzünk.
Most következzék az 1999-ben megalapított NB1.hu legrégebbi rovata, az Osztályozónapló. Összeállításunkban azoknak a játékosoknak szoktuk a teljesítményét értékelni, akik legalább 30 percet a pályán voltak. Most viszont kissé kivételes eljárásmódot alkalmazunk.
Négy oszlop a védelemben
Tóth Balázs 6
Ismét bizonyította, hogy hosszú évekre meglehet a magyar válogatott első számú kapusa. Magabiztos volt akkor is, amikor lábbal kellett kivennie a részét a támadásaink felépítéséből. A lesgólnál tehetetlen volt. A 60. percben Sporar éles lövésénél lábbal hárított, majd magabiztosan húzott le egy veszélyes beadást. A legvégén Elsnik 23 méteres lövésénél öklözte ki magabiztosan a labdát. Bravúrt nem kellett bemutatnia, amikor közbeavatkozott, magabiztos volt.
Bolla Bendegúz 4
Ez most nem az ő meccse volt. A gond nem a hozzáállással volt, hanem a kivitelezéssel, ráadásul a felfelé történő játékban. Volt, hogy bedobásból sem továbbított jó helyre. A legbosszantóbb bakija az volt, amikor a 20. percben nem tudott pontosan passzolni a jó helyzetben lévő Sallai Rolandhoz. Érthető volt, miért lett a szünetben lecserélve. Osváth Attila (6) váltotta a szünetben, aki sokkal lendületesebb és magabiztosabb volt. A gól előtt is ő adott középre. A jelek szerint állandósítja a helyét a válogatott keretében. És lehet, hogy majd nem csak ott fogja…
Willi Orbán 6
Nem látszott rajta, hogy csak pénteken csatlakozott a társakhoz. Ami azt is jelenti, hogy ennyire nélkülözhetetlen alkotóeleme a kezdőcsapatnak. Amit eddig is tudtunk. Levegőben verhetetlen volt, ha takarítani kellett. Hosszú indításokkal is próbálkozott, ám ezek nem mindig voltak a legpontosabbak. Más hibája nem volt. A legnagyobb mentése az első játékrész derekán volt, amikor rutinosan akadályozott meg egy veszélyes indítást.
Dárdai Márton 6
Ő is végig nagyon stabil és határozott volt. Már az 5. percben bizonyította, hogy a levegőben olyan magabiztos, mint Orbán. A 30. percben meg olyan okosan mentett szögletre, hogy az oktatni kellene. Sporar került lövőhelyzetbe a balösszekötő helyén, de nem tudott lőni 10 méterről, mert Dárdai előbb a párharccal akadályozta meg ebben, majd egész egyszerűen úgy mentett, hogy végül a támadóról került ki a labda az alapvonalon túlra.
Kerkez Milos 6
A lesgólnál az ő oldalán mentek el, egyszer nem találta el a labdát, de az összteljesítménye rendben volt. Látszott rajta, hogy feldobta, hogy a Brighton ellen gólt szerzett, hiába kapott ki 2–1-re a Liverpool. A 28. percben Szoboszlai átadása után úgy tekert középre, ami a legfőbb jellemvonása, Sallai Roland majdnem gólt szerzett belőle. Sokat dolgozott, nem elégedett meg az alapfeladatai ellátásával.
Tóth Alex 4
Lehet, hogy az angol élvonalba igazolt, ami nagyon örömteli, de kijött rajta, hogy keveset játszott az elmúlt időszakban. Nem érezte az ütemet, keveset mutatta magát, nem volt annyira egészségesen magabiztos, mint szokott lenni. Nem akarta csak simán letudni a meccset, de ebben szombaton most csak ennyi volt. Redzic Damir (6) váltotta a 63. percben. Lendületet vitt a játékba, a 73. percben majdnem gólt is szerzett. Mutatott abból, amiért az utolsó két vb-selejtezőre is behívta Marco Rossi szövetségi kapitány.
Akiktől a legtöbbeket vártuk a győzelemért
Schäfer András 5
Már a legrutinosabbak közé tartozik, most is hallgattak rá a társak, keresték a labdákkal. Összetettebb feladata volt, mert Tóth Alex visszafogottabb volt, Vitális Milánnal sincsen még tökéletesen összeszokva. Kapott egy jó nagy csomagot, ezzel jelezték a szlovének, mennyire tisztelik. Sokat mozgott, de előre felé még hasznosabb tud lenni. Szűcs Tamás (6) váltotta a 63. percben, aki pontosan úgy futballozott, amit elvárt tőle a kapitány – nem véletlenül beszélt annyit a becserélt játékosokról. Ilyen hozzáállással és olyan teljesítménnyel, amire lehet alapozni, a továbbiakban állandó játéklehetőséghez is juthat.
Vitális Milán 6
A saját és az ellenfél térfelén is sokat és magabiztosan passzolt. Előbbi kategóriában gyakorlatilag nem hibázott. Azaz nemcsak pontos volt, hanem sokat és jó helyre is mozgott, segítette a társakat. Háromszor jól szerelt, nyert fejpárbajokat. Fontos volt, hogy ne kockáztasson ő sem túl sokat, mert a vendégek azért bebizonyították, hogy tudnak veszélyesen kontrázni.
Sallai Roland 6
Kerkez Milos beadása után az első félidőben olyan remek ütemben érkezett a labdára és olyan jó technikával külsőzte kapura, hogy az gólt érdemelt volna. És az a szituáció is veszélyes lehetett volna, amikor Bolla szöktethette volna… Jó helyekre indult be és jó ütemben érkezett meg a területekre. Az 51. percben Bárány fejese után 8 méterről gólt szerezhetett volna, de Bijol belevetődött a lövésébe. Egy perccel később Vekic kapus védte szépen 14 méteres próbálkozását. Kicsit később fölé lőtt, szintén ígéretes szituációból. Helyzetekig tehát jól teljesített, ám nem célzott a legjobban, emiatt nem kap 7-es osztályzatot. Schön Szabolcs (7) váltotta, aki a győztes gólt szerezte – és ez minden ilyen esetben osztályzatot érdemel, hiába nem töltött sok időt a pályán. A lövését nem kell megmagyaráznia, mert gól lett. A gólörömét meg maga osztályozta…
Szoboszlai Dominik 7
Volt bőven megtett méter a játékában, letámadásoknál kimagaslott, mennyivel dinamikusabb tud lenni az átlagnál. Most is egyértelmű alfahím volt, de nem csak az ellenfél térfelén volt karmester, hanem már akkor is, amikor el kellett kezdenünk felépítenünk a támadásainkat. Volt kapura veszélyes szöglete, beadásszerű lövése, illetve Sallait és Bárányt is helyzetbe hozta a fordulás után.
Lukács Dániel 4
Most nem érezte a ritmust és a kaput sem. A hozzáállásával nem volt gond, de eddig, amikor lehetőséghez jutott, mindig a legjobbak közé tartozott. Most megtapasztalta az érem második oldalát. Ez nem szabad, hogy elkeserítse, tanulnia kell belőle. A szünetben Bárány Donát (6) váltotta, aki erőszakosabb, bulldogosabb volt, majdnem gólt is szerzett. Biztosak vagyunk benne, hogy nem először és utoljára kapott bizonyítási lehetőséget a szövetségi kapitánytól.
Gyerekkori álom, nagyobb különbségű győzelem – megszólaltak a magyar főszereplők. Részletek itt.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 1–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 50 252 néző. Vezette: Rohit Saggi (Anders Olav Dale, Jörgen Rönning Valstadsve) – norvégok
MAGYARORSZÁG: Tóth B. – Bolla B. (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez (Nagy Zs., 77.) – Tóth A. (Redzic, 63.), Schäfer (Szűcs T., 63.), Vitális – Sallai (Schön, 77.), Szoboszlai (Baráth P., 87.) – Lukács D. (Bárány, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SZLOVÉNIA: Vekic – Ratnik, Bijol, Drkusic (Zec, 62.), Janza (Urbancic, 84.) – Stojanovic (Karnicnik, 62.), Cerin (Svetlin, 84.), Elsnik, Sturm (Horvat, 84.) – Vipotnik (Verbic, 62.), Sporar (Matko, 90+1.). Szövetségi kapitány: Bostjan Cesar
Gólszerző: Schön (79.)












