nb1.hu

Magyar Kupa: eldőlt, hogy hol lesz a Nyíregyháza-FTC

Hivatalos bejelentést tettek a nyírségiek.

Amikor a Nyíregyháza Spartacus 2-1-es győzelmével búcsúztatta az élvonalbeli Kecskeméti TE csapatát a Magyar Kupa negyeddöntőjében, a televíziós közvetítés során elhangzott, hogy a következő körben, amennyiben a Nyíregyháza lesz a pályaválasztó, a mérkőzést nem lehet Balmazújvárosban megrendezni. A piros-kékek a Ferencvárosi TC-t fogadják az elődöntőben, és már eldőlt, hogy hol lesz a meccs.

TÖRTÉNELEM

A Nyíregyháza Spartacus történetében először jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Ez már önmagában is kiemelkedő teljesítmény a másodosztályú listavezető számára. Az elődöntőben a Ferencvárosi TC lesz az ellenfél, míg a másik ágon a Paksi FC és a Kisvárda Master Good mérkőzik meg.

A Kecskeméti TE elleni győzelemmel Tímár Krisztián csapata biztosította helyét az elődöntőben. Az M4 Sport közvetítése során akkor elhangzott (mivel a Szpari hazai mérkőzéseit ideiglenesen Balmazújvárosban rendezik, amíg az új stadionjuk elkészül), hogy a videóbíró (VAR) rendszer hiánya miatt esetleg más helyszínen kell majd megrendezni a mérkőzést.

A BEJELENTÉS

Azonban a Nyíregyháza Spartacus hivatalos bejelentése szerint a Ferencváros elleni elődöntőt Balmazújvárosban fogják lejátszani. Tavaly hasonló volt a felhajtás a Budafok-Vasas elődöntő előtt, hasonló okok miatt. Végül akkor sem történt helyszínváltoztatás. Íme, a Nyíregyháza hivatalos bejelentése.

„Április 17-én, szerdán kezdődik a jegyértékesítés a Nyíregyháza Spartacus – Ferencváros MOL Magyar Kupa elődöntőre. A jegyek elővételben is kaphatók lesznek a jövő héttől kezdődően a klubirodában, amely a Tiszavasvári úton található, a várost elhagyva az első körforgalom előtti Révész telephelyen, a Tirpák Csárda után jobbra.

A legjobb négy közötti összecsapás április 24-én, 20 órakor kezdődik, és a helyszín Balmazújváros lesz.”

FOLYTATÁS

A nyíregyházi szurkolók számára további jó hír, hogy az új bajnokságban a hazai mérkőzéseket már az addigra átadásra kerülő nyíregyházi létesítményben rendezhetik meg.

A Magyar Kupa döntőjét a Puskás Arénában játsszák majd.

 

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC