nb1.hu

Lefocizta az ezüstéremért harcoló Vidit a Kisvárda

Több góllal is nyerhettek volna a hazaiak.

Az NB I 30. fordulójában a kiesés elől menekülő Kisvárda a tabella 3. helyén álló Fehérvárt látta vendégül.

A Vidi kezdte lendületesebben a mérkőzést, ám a 14. percben Camaj beadása után Mesanovic fejesét kellett Tóthnak védenie. Egy perccel később Melnyk kapáslövése után a kapufáról kifelé pattant a labda, majd a következő hazai támadásnál Makowski is lőtt, és Tóth ismét hárított. Tíz perccel később egy várdai ellentámadás végén Melnyk lövését védte Tóth, majd Makowski pazar lövése után megint a kapufa mentette meg a Vidit a góltól. A 38. percben Sigér ívelt Szerafimov felé, aki fejjel kapura csúsztatta a labdát, de Kovács bravúrral védett.

A második félidő elején egy hazai szöglet után Szerafimov rántotta vissza Mesanovicsot a tizenhatoson belül, néhány perces VAR-ozás után a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Camaj magabiztosan értékesítette, 1-0. A Kisvárda nem vett vissza a tempóból, több lehetőséget is kidolgozott Feczkó Tamás együttese, amik mind kimaradtak – a hajrában két Tóth-bravúrnak is köszönhetően.

A jóval több helyzetet kidolgozó Kisvárda megérdemelten nyert és tartotta életben a bennmaradási reményeit.

OTP Bank Liga, 30. FORDULÓ
KISVÁRDA FC – FEHÉRVÁR FC  1–0 (0–0)
Kisvárdai Várkerti Stadion, 2350 néző, v.: Pintér
Gólszerzők: Camaj (53., 11-esből)
Sárga lap: Matic (23.), Szerafimov (52.), Gradisar (77.), Fiola (79.)
Kisvárda: Kovács M. – Körmendi, Jovicic, Lippai, Stefan (Cipetic, 73.) – Matic, Melnyk, Makowski (Ötvös, 73.) – Camaj (Szpaszics, 73.), Mesanovic (Ilievski, 84.), Navrátil (Osztrovka, 93.) Vezetőedző: Feczkó Tamás
Vidi: Tóth B. – Fiola, Gergényi, Szerafimov – Bese (Pető, 82.), Christensen, Katona M. (Stefanelli, 60.), Sigér, Schön (Berki, 82.) – Gradisar (Tóth T., 88.), Karamoko (Spandler, 70.) Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Feczkó még nem adta fel és a játékosait méltatta, Grzelak reálisan értékelt

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr12 6 4 2 7 22
2.Puskás Akadémia FC12 7 0 5 2 21
3.Ferencvárosi TC11 5 5 1 10 20
4.DVSC12 5 4 3 4 19
5.Újpest FC12 5 3 4 3 18
6.Paksi FC12 5 2 5 1 17
7.Vasas FC12 4 4 4 3 16
8.ZTE FC12 4 1 7 -6 13
9.Budapest Honvéd11 3 4 4 -3 13
10.MTK Budapest12 3 3 6 -9 12
11.Kisvárda12 2 6 4 -2 12
12.Nyíregyháza12 3 2 7 -10 11

Eldőlt a Kisvárda csapatkapitányának jövője – sajtóhír

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC