nb1.hu

Kubatov Gábor: Úgy örülök ennek a bajnoki címnek, mint az elsőnek

Lisztes Krisztiánról is beszélt a Fradi elnöke.

A Ferencváros-Kisvárda találkozó félidejében a bajnokcsapat elnöke, Kubatov Gábor nyilatkozott az M4 Sportnak a bajnoki címről és a következő feladatokról.

 

“Amikor péntek este ücsörögtem és úgy lettünk bajnokok, hogy nem voltunk a pályán, akkor azon gondolkoztam  hogy úgy örülök ennek a bajnoki címnek, mint az elsőnek. Nem lehet megszokni ezt az érzést. Magyarország legjobb csapatának lenni nagyszerű érzés. Sok szempontból nehéz év volt, mégis csak nemzetközi kupában is szerepeltünk, de azért a magyar bajnokságban is helyt kellett állni és nagyon sokat tanultunk idén ezekből a meccsekből a szereplésekből.”

 

Télen nem úgy erősítette, ahogy kellett volna.

“Kevesen csinálják ezt az NB I-ben és Európában is, hogy legyen fél év beépíteni az új játékosokat. Most ezzel egy kicsit elcsúsztunk, de a Jóisten adott egy Lisztes Krisztiánt, akivel azért előre léptünk. Dolgozni kell mindig az igazolásokon, az nem úgy van, hogy az ember gondol egyet és csak vesz egy játékost. ezen nagyon kell dolgozni, és innen is szeretném megköszönni Hajnal Tominak, aki hatalmas melót végzett. Nagyon jó stábunk van, mindenki bajnok akar lenni, de a Tomi az kiemelkedett ebben az évben a munkájával.” 

 

Csalódás volt az El-kiesés

“Nehéz volt megélni, hogy nem nemzetközi kupában játszottunk, tényleg  meg akartuk nyerni az El-t. tudom hogy nehéz, de ha most kilenc éves játékosokkal állnánk fel és csak kilencen lennénk, akkor is azt mondanám, a Fradi nyerni fog. Ráadásul szoros meccseken kaptunk ki a Leverkusentől, így mindenkinek csalódás volt a kiesés, ennek tudható be a formaingadozás tavasszal. De megint tanultunk valamit, mert vagy nyerünk, vagy tanulunk.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC