nb1.hu

A diósgyőriek valószínűleg már megbánták az utánpótlás-válogatott játékos kölcsönadását

Fontos gólt szerzett a hétvégén a labdarúgó.

Az MTK az NB I előző fordulójában egy ponttal gazdagodott az Újpest otthonában, a bajnoki végeredménye 2-2 lett.

A Szusza Ferenc Stadionban Jurek Gábor a 95. percben állította be a végeredményt. Jurek egy jobbról érkező beadás után nagyjából az ötösről lőtte a labdát az újpesti kapu jobb alsó sarkába.

Az U21-es magyar válogatott játékost januárban vette kölcsön az MTK a DVTK-tól. A két gárda megállapodása szerint a fővárosiaknak opciós joguk lesz Jurek megvásárlására a nyáron.

„Jurek Gábor egy nagyon tehetséges futballista, aki nem csak a DVTK, hanem a magyar futball értéke lehet. A stáb folyamatosan külön foglalkozott vele mentális és sportszakmai megközelítésben is, valamint többször egyeztettünk a játékossal és az ügynökével arról, hogy miként tudna ismét korábbi, ám az ősszel nagyon hiányzó magas szinten teljesíteni. Végül az edzőtáborban jutottunk közösen arra a megállapításra, hogy környezetváltásra van szüksége ahhoz, hogy a kétségtelenül meglévő tehetsége jó teljesítményben csúcsosodjon ki. Ezért a következő fél évben az MTK-ban szerepel a végén nem kötelező érvényű vásárlási opcióval” – nyilatkozta a játékos klubváltása után a Diósgyőr korábbi sportigazgatója, Kovács Zoltán.

A bennmaradásért küzdő MTK-t már három góllal segítette a 21 éves labdarúgó. A teljesítményét figyelve elképzelhető, hogy a diósgyőriek már bánják azt, hogy kölcsönadták őt a kék-fehéreknek.

Jelenleg a Diósgyőr az utolsó előtti helyen áll, a 10. helyezett MTK-val szemben 4 pont a hátránya.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr29 17 8 4 29 59
2.Ferencvárosi TC28 17 5 6 26 56
3.ZTE FC29 12 9 8 8 45
4.DVSC28 12 9 7 7 45
5.Paksi FC29 12 8 9 13 44
6.Puskás Akadémia FC28 11 6 11 -2 39
7.Kisvárda Master Good28 11 6 11 -9 39
8.Újpest FC29 10 7 12 -6 37
9.Nyíregyháza Spartacus FC29 9 8 12 -6 35
10.MTK Budapest29 8 8 13 -8 32
11.DVTK29 5 10 14 -16 25
12.Kolorcity Kazincbarcika SC29 5 2 22 -36 17
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC