nb1.hu

Kecskemét: vastapsot kapott a csapat a Városházán

 

Szerdán állami elismerésekkel kitüntetett kecskeméti kiválóságokat köszöntöttek a kecskeméti Városházán, ahol a kiemelkedő sportsikeréért a KTE is oklevelet kapott – jelezte a kecskemetite.hu.

Íme, a klub beszámolója:

„Csapatunk történelmi sikert ünnepelt, hiszen a 112 éves klub fennállása legjobb eredményét érte el azzal, hogy ezüstérmes lett az NB I.-ben. Újonc csapat ilyen jól még szintén nem szerepelt a magyar élvonalban, korábban egy feljutó sem csapat zárt jobban, mint a harmadik hely.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármesterasszonya fogadta a csapatot, megköszönve a város nevében ismét a kiemelkedő eredményeket. Játékosaink és stábtagjaink ezt követően az új látogatóközpontot tudták megnézni, melynek végén a sportsikerek is helyet kaptak, így a 2011-es kupadöntő mellett az FTC elleni bajnoki sikereket is feleleveníthették közösen.

A rövid körút után a díszteremben volt jelenése a társaságnak, ahol egy díszoklevelet is átvehetett dr. Filus Andor ügyvezető, Szabó István vezetőedző, valamint Vágó Levente csapatkapitány a klub nevében.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC