nb1.hu

Gera harmadszor is bemutatkozik, Mátyusék is győzelmi kényszerben

Aczél Zoltánék játsszák a forduló rangadóját.

A 24. forduló mérkőzéseivel folytatódik az NB II. Az éllovas Nyíregyháza bajba került fővárosi csapathoz látogat, míg a második helyen álló ETO nosztalgikus rangadón fogadja a Kispestet. Gera Zoltán újra bemutatkozik, a Vasas ellenfele a legjobb formában lévő csapat lesz, Schindler Szabolcs vezetőedzővel az élen.

AZ ÉLLOVAS

Legutóbb 1-1-et játszott a Soroksárral, de így is magabiztosan vezeti a bajnokságot a Nyíregyháza. A döntetlen azonban rávilágított arra, hogy a Szpari játékosainak a feljutást az élvonalba nem lesz egyszerű csak játékkal elérni. Tímár Krisztián csapatának Budafokon sem lesz könnyű dolga. A BMTE-nél két mérkőzés óta Dajka László a vezetőedző, akinek az irányításával eddig kétszer kikaptak. A Budafok az ötödik forduló után még vezette a bajnokságot, jelenleg azonban kieső helyen áll. Így lépéskényszerbe került.

GERA HARMADSZOR

Gera Zoltán harmadik alkalommal mutatkozik be a Vasas vezetőedzőjeként. Először a Magyar Kupában irányította az angyalföldieket a negyedosztályú Mezőörs ellen, ahol tizenegyesekkel sikerült továbbjutniuk. Ezután következett a bemutatkozás a bajnokságban, a piros-kékek 1-0-s győzelmet arattak Siófokon. Vasárnap az Illovszky Rudolf Stadionban irányíthat először.

Az MLSZ elnöke jó döntésnek tartja, hogy Gera Zoltán a Vasasnál kötött ki

A Vasasnak nehéz feladata lesz, hiszen a korábbi edzője, Schindler Szabolcs vezetésével az Ajka minden bajnoki mérkőzését megnyerte 2024-ben. Télen még kieső helyen álltak az ajkaiak, de jelenleg már stabil középcsapatnak számítanak. Az Ajka játékosai nyugodtan, mindenféle nyomás nélkül léphetnek pályára az osztály egyik legjobb csapata ellen.

NOSZTALGIA

A második helyen álló ETO a Nyíregyháza ellen hazai pályán elszenvedett 1-0-s vereség után Tiszakécskén győzött 1-0-ra. Így az újonnan kinevezett vezetőedző, Kuznyecov Szergej első sikeres mérkőzését aratta győri edzőként. A Kispest elleni találkozón a hazai csapat a favorit.

A Honvéd 2024 első fordulójában bravúros győzelmet aratott Kozármislenyben, de azóta két 1-1-es döntetlen és két 1-0-s vereség a mérleg. Emiatt már csak négy pont a különbség a legjobb kieső helyen álló Budafokkal szemben. A klub anyagi helyzete stabilizálódott, ám ezt a stabilitást a pályán is meg kellene mutatniuk a kispestieknek, hogy elkerüljék a nagyobb bajt.

EDZŐK SORSA

Az utolsó előtti helyen álló Tiszakécske és a télen kinevezett edző, Kis Károly is egyre nagyobb bajban van. A csapat 2024-ben csak két döntetlent ért el. Vasárnap a Soroksárhoz látogatnak, amely csapatot a Nyíregyháza nem tudott legyőzni hétfőn.

Mindenképpen győznünk kell! Tudjuk, hogy a Soroksár jó csapat. Sok múlik azon, hogy a Fraditól mennyi játékost kapnak vissza. Voltak problémáink, de úgy érzem, hogy lesz esélyünk jó eredményt elérni idegenben. Reméljük, hogy ezúttal egyenlő esélyek mellett mérkőzhetünk majd, és bízom benne, hogy a Fortuna is mellénk áll most. Biztos vagyok benne, hogy lesz, aki fentről segíteni fog nekünk!”

– mondta Kis a klub honlapjának.

Már csak három pont választja el a PMFC-t a legjobb kieső helytől. Mátyus János vezetésével először otthon kaptak ki 1-0-ra az Ajkától, majd Gyirmóton 2-1-re. A pécsiekre most egy igazi kiesési rangadó vár a BVSC ellen, ahol mindkét csapat győzelmi kényszerben van. Ez nemcsak azért van így, mert egymás ellen játszanak, hanem azért is, hogy megakadályozzák a náluk jobb helyzetben lévő csapatokat az előnyük növelésében.

A jelenlegi erőviszonyokat tekintve a legnagyobb szakmai rangadót Szegeden rendezik, ahol a negyedik helyezett fogadja az ötödik Kozármislenyt. Amennyiben a Szeged győzni tud, a helyiek tovább álmodozhatnak a feljutásról. A Kozármisleny számára ez a mérkőzés ismét lehetőséget ad arra, hogy megőrizze pozícióját a bajnokság kellemes meglepetéseként.

24. FORDULÓ

Vasárnap

14.00: Budafoki MTE–Nyíregyháza Spartacus FC
Credobus Mosonmagyaróvár–Aqvital FC Csákvár
17.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–HR-Rent Kozármisleny
Pécsi MFC–BVSC-Zugló
Kolorcity Kazincbarcika SC–Gyirmót FC Győr
Vasas FC–FC Ajka
Soroksár SC–Tiszakécskei LC
Szombathelyi Haladás–BFC Siófok

Hétfő

20.00: ETO FC-Honvéd

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.27 18 4 5 33 58
2.HONVÉD FC KFT.27 17 4 6 24 55
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.27 15 3 9 13 48
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.27 12 7 8 4 43
5.FC CSÁKVÁR KFT.27 10 10 7 5 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.27 10 9 8 8 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.27 10 9 8 -5 39
8.KARCAGI SC KFT.27 9 8 10 -9 35
9.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.27 10 4 13 2 34
10.F.C. AJKA KFT.27 10 3 14 -11 33
11.TISZAKÉCSKEI LC KFT.27 8 9 10 -9 33
12.SZEGED 2011 KFT.27 8 8 11 -7 32
13.SOROKSÁR SC KFT.27 6 9 12 -8 27
14.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.27 6 7 14 -17 25
15.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.27 5 10 12 -13 25
16.ST. LŐRINC KFT.27 4 12 11 -10 24
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC