Varga Barnabás mesterhármast ért el korábbi csapata ellen.
Előzetesen gól gazdag találkozóra lehetett számítani, hiszen ez a két csapat utolsó három egymás elleni bajnokiján mindig esett minimum négy találat.
I. FÉLIDŐ
A Fradi rögtön a kezébe vette az irányítás. A 10. percben Traoré révén már vezettek is a hazaiak. A ferencvárosi támadó két védőt is kicselezett majd 11 méterről talált Szappanos kapujába. A 15. percben Romdan leadott lövése még a kapufáról pattant ki, nem úgy mint négy perccel később Varga Barnabás fejese, ami már utat talált a paksiak hálójába. Innentől elindult a Varga-show. A 29., majd a 42. percben is betalált mesterhármast elérve korábbi csapat ellen. A két találat között szépített a Paks Kovács Krisztián góljával, de a Fradit ez nem vetette vissza. Tovább rohamozott Máté Csaba együttese, akinek minden összejött az első 45. percben. Újabb két Fradi találat következett a hosszabbításban. Előbb Mmaee, majd Tokmac is betalált, így 6-1-es! félidei állásnál vonulhattak pihenőre a felek.
II. FÉLIDŐ
A folytatásban az volt a kérdés, hogy Bognár György mennyire tudta, rendezni a sorokat és, hogy a Fradiban még mennyi gól van. A második félidőben is megvoltak a helyzetek, sőt Böde beállásával a vendégek előtt is. Egy szép támadás követően Pesic találta el a kapufát a 68. percben. Ez a lehetőség volt a legközelebb az újabb hazai gólhoz, de végül maradt a 6-1-es kiütéses FTC siker. A Fradi győzelmével feljött a hetedik helyre, de két meccsel kevesebbet játszott, a Paks a nyolcadik a tabellán.
OTP Bank Liga, 5. forduló
Ferencvárosi TC-Paksi FC 6-1 (6-1)
Groupama Aréna, 7657 néző, v.: Berke
gólszerzők: Traore (10.), Varga B. (19., 29., 42.), S. Mmaee (45+3.), Nguen (45+6.), illetve Kovács K. (35.)
sárga lap: Kinyik (5.), Szabó B. (45.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, S. Mmaee, Cisse, Pászka – Esiti (Sigér, a szünetben), Abu Fani (Owusu, 60.) – Traore (Lisztes, 60.), Ben Romdhane (Abena, 74.), Nguen – Varga B. (Pesic, 60.)
Paksi FC: Szappanos – Temesvári (Lenzsér, a szünetben), Windecker, Kinyik – Kovács K., Papp (Horváth K., a szünetben), Szabó B., Osváth, Silye (Balogh B., a szünetben) – Haraszti (Földi, 74.), Hahn (Böde, 60.)
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












