A visszatérő Amer Gojak teljesítményét is értékelte az FTC edzője.
Sztanyiszlav Csercseszov(FTC): Jól kezdtük a meccset, megszereztük a vezetés, aztán a második gólunkat elvették. Egy ilyen szituáció visszafoghatja lélektanilag a játékosokat. Ezután egy kontrából az ellenfél egyenlített. Sok energiát fektettünk a mai meccsbe, de ezért ma kevés pontot kaptunk. A Mezőkövesd a téli szünet óta nem vesztett mérkőzést, remek formában van. Az első osztályban mindig kemény meccsek zajlanak, ez most sem volt másképp. Hasonló meccset vártam, mint a legutóbbi egymás elleni volt, de persze jó lett volna győzni. Amer Gojak sokáig sérüléssel bajlódott, ma mindenképpen lehetőséget akartam adni neki. Az UEFA Európa Liga keretünkben nagyon sok a sérült játékos, így minden bevethető labdarúgóra szükség van. Azt akartam, hogy Amer picit felvegye a ritmust.
Kuttor Attila(Mezőkövesd): Azt gondolom, megérdemeltük az egy pontot. Elindultunk egy úton, hiszünk abban, amit csinálunk, ennek az eredménye a mai pontszerzés is. Az első negyedórát leszámítva el kezdett működni az amit kitaláltunk, hogy eredményesek legyünk a mai mérkőzésen. Próbáltuk tudásunk legjavát nyújtani, ma ez egy döntetlenre volt elég.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Puskás Akadémia FC | 8 | 5 | 0 | 3 | 3 | 15 |
| 2. | ETO FC Győr | 8 | 4 | 3 | 1 | 6 | 15 |
| 3. | Vasas FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 6 | 14 |
| 4. | Újpest FC | 8 | 4 | 2 | 2 | 4 | 14 |
| 5. | Ferencvárosi TC | 7 | 3 | 3 | 1 | 3 | 12 |
| 6. | Paksi FC | 8 | 3 | 2 | 3 | -1 | 11 |
| 7. | MTK Budapest | 8 | 2 | 3 | 3 | 1 | 9 |
| 8. | Kisvárda | 8 | 2 | 3 | 3 | -1 | 9 |
| 9. | DVSC | 8 | 2 | 3 | 3 | -3 | 9 |
| 10. | Nyíregyháza | 8 | 2 | 2 | 4 | -5 | 8 |
| 11. | ZTE FC | 8 | 2 | 0 | 6 | -10 | 6 |
| 12. | Budapest Honvéd | 7 | 1 | 3 | 3 | -3 | 6 |














