nb1.hu

FTC-Fehérvár: megszakadt egy hosszú sorozat, egy látványos fejesgól döntött

Először nyert a Groupama Arénában a Fehérvár bajnoki mérkőzést.

Az NB I tizenharmadik fordulójának egyik rangadóján a tabella 8. helyén álló Fehérvár FC látogatott a listavezető Ferencvároshoz.

A mérkőzés első perceitől kezdve a támadásra helyezte a hangsúlyt az FTC, és próbálta minél hamarabb megszerezni a vezetést. Az első komolyabb lehetőség a 28. percben adódott a hazaiak előtt, ekkor Marquinhos lövését védte Tóth. Pár perccel később Makreckis gyönyörűen robogott el a jobb szélen, a középre passzolt labdát Pesics lőtte kapura, de Tóth magabiztosan hárított. Fél perc múlva Katona távoli próbálkozása után Dibusznak kellett szögletre mentenie.

A második félidő elején Pesics egy remek Marquinhos kiugratás után gólt szerzett, de les miatt érvénytelenítették a találatot. Ezután felélénkült a játék, és mindkét csapat próbált veszélyeztetni. A 67. percben szinte az első labdaérintéséből Szabó nagyjából a tizenhatosnál belefejelt Kalmár szabadrúgásába, a labda behullott Dibusz fölött a hálóba, 0-1. Utána Lisztes többször is helyzetbe került, de rossz döntéseket hozott és nem alakult ki gólhelyzet. A hajrában szinte a kapujához szögezte a Vidit a Fradi, de hiába: egész meccsen szervezetten védekeztek a vendégek és Tóth Balázs is hiba nélkül védett.

A Fehérvár tavaly október után nyert újra bajnoki mérkőzést idegenben és győzelmével felugrott a tabella 4. helyére.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
Ferencvárosi TC Fehérvár FC  0-1 (0-0)
Bp, Groupama Aréna, 11007 néző v.: Karakó

gólszerzők: Szabó L. (68.)
sárga lap: Ben Romdhane (35.), Marquinhos (82.), Sigér (86.) ill. Flores (90+1.), Tóth B. (90+6.), Pinto (90+7.)
FTC: Dibusz – Wingo, Cissé, Abena (Owusu, 70.), Makreckis – Esiti (Sigér, 45.), Ben Romdhane (Lisztes, 45.), Ramírez (Gojak, 86.), Marquinhos, Traoré (Csivics, 78.) – Pesics Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Fehérvár: Tóth B. – Bese, Csongvai, Gergényi, Serafimov, Schön – Flores, Christensen (Pinto, 79.), Katona (Kalmár, 55.) – Kastrati (Szabó L. 64), Kodro (Karamoko, 80.) Vezetőedző: Bartosz Grzelak

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC