nb1.hu

Fehérvár-DVTK: Kalmár nélkül parádézott a Vidi

A diósgyőriek zsinórban a harmadik vereségüket szenvedték el.

Az NB I tizenegyedik fordulójában a 5. DVTK a 9. Fehérvárral mérkőzött meg.

A két támadójátékot felvállaló csapat hamar egymásnak esett. A 7. percben Schön a bal szélről próbálkozott, de a lövése az oldalhálót találta el. Néhány perccel később a lelátón a szurkolók füstbe borították a pályát, Bognár Tamás egy rövid szünetet rendelt el. A folytatás után a szitáló esőben Tóthnak kellett két lövést is hárítania, előbb Pernambuco közelről, majd Stephen kínálta meg távolról. Acolatse sem akar lemaradni, de Tóth eszén ő sem tudott túl járni. A 26. percben Schön középre gurított labdáját nem találja el Szabó, kimaradt a fehérvári ziccer. A 35. percben Odincovnak kellett hárítania, Katona tüzelt kb. 20 méterről. A 42. percben Christensen a jobb szélről befelé cselezett, majd bal lábbal tüzelt és kilőtte a rövid sarkot, 1-0. Négy perccel később egy újabb rövidzárlat a DVTK védelmében: Katona lövését még védte Odincov, de a kipattanót Kodro pofozta a hálóba, 2-0.

A második félidőben ismét Tóthnak volt több dolga is, az 59. percben Pernambuco fejesét kellett bravúrral védenie. A 69. percben Farkas egy buta szabálytalanság után megkapta a második sárga lapját. Az egész mérkőzésen remekül zárt a hazai védelem, képtelenek voltak feltörni a diósgyőriek. A 82. percben a csereként beállt Kastrati kapott egy remek átadást Katonától, a koszovói csatár pedig nem hibázott, 3-0. Két perccel később Christensen kiugratása után Kodro is kilőtte a hosszú sarkot, 4-0. Szatmári talpalása ért második sárga lapot, így kettős emberhátrányba kerültek a vendégek.

Kalmár sérülése nem hátráltatta a Vidit, a Diósgyőr zsinórban harmadszor szenvedett vereséget.

OTP Bank Liga, 11. forduló:
Fehérvár FC Diósgyőri VTK  4-0 (2-0)

Székesfehérvári Sóstói Stadion, 3111 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Christensen (42.), Kodro (46., 84.), Kastrati (82.)
sárga lap: Schön (32.), Tóth B. (32.) ill. Gera (16.), Szatmári (52., 86.), Farkas (50., 69.), Acolatse (60.), Kampetsis (71.)
piros lap: Farkas (69.), Szatmári (86.)
Fehérvár: Tóth B. – Bese, Csongvai, Gergényi (Spandler, 87.), Serafimov, Schön (Berki, 87.) – Flores, Christensen, Katona (Pinto, 83.) – Kodro (Karamoko, 87.), Szabó (Kastrati, 78.) Vezetőedző: Bartosz Grzelak
DVTK:
Odincov – Gera (Farkas, 45.), Bárdos, Szatmári, Stephen – Vallejo, Klimovich (Holdampf, 45.), Pozeg Vancas – Edomwonyi (Kampetsis, 45.), Acolatse (Lukács, 67.), Pernambuco (Jurek, 67.) Vezetőedző: Kuznyecov Szergej

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC