nb1.hu

Későn pörgött fel az ETO, emberhátrányban vitt el egy pontot a Paks

A második félidő derekán Lenzsér piros lapot kapott, de a Paks megvédte a döntetlent.

Bár kisebb-nagyobb lehetőségekig mindkét csapat eljutott, az első félidő derekáig nem forogtak igazán veszélyben a kapuk az ETO és a Paks mérkőzésén. A 25. percben jártunk, mire Bumba visszatett labdájára ketten is berobbantak az ötösön, Bánáti és Stefulj azonban egymást zavarta, előbbi lövése fölé szállt.

Időközben a játékvezető három gyors győri sárgával adott némi indulatlöketet a meccsnek. A 20. és a 30. perc között Benbouali, Schön és Bánáti is lapot kapott. Előbbi taposása vitatható volt, hiszen teljesen vétlen szituációban csúszott alá a szabályosan szerelő láb, Schön kaszálása látványos volt, Bánáti esetében azonban megint nem volt túl elnéző Derdák Marcell.

Harcban és tempóban nem volt hiány, a támadóharmadban viszont rendre megállt a csapatok tudománya, és pontatlanság csúszott a játékba. A szünet hajrájában aztán az ETO két káprázatos húzással jutott lehetőséghez.

Anton indította remekül a félpályáról a tizenhatosnál kiugró Bánátit. A szélső a jobbösszekötőben úgy vette át a labdát, hogy azzal egyből be is esernyőzte Vécseit. Még egy csel után középre tálalt, a 13 méteren érkező Bumba viszont fölé lőtt. Ez volt a félidő utolsó érdemleges momentuma, a csapatok gól nélküli állásnál mentek a szünetre.

A második félidőben a Paks veszélyeztetett először. Hahn ment el a jobb oldalon, nagy nehezen átbirkózta magát Csingeren, majd az alapvonaltól laposan visszagurított. Windecker érkezett is, ám emberrel a nyakán azonnal lőnie kellett, fölé ment.

A játékrész derekán aztán éles fordulópont következett be. Schön esése után Derdák ugyan a győri szélsőt látta szabálytalannak a vele összeakadó Lenzsérrel szemben, a VAR-szoba azonban visszanézette vele a szituációt. A játékvezető felülbírálta magát, a Győrnek ítélt szabadrúgást, és egyértelmű gólhelyzet megakadályozásáért kiállította Lenzsért. Megfogyatkozott tehát a Paks.

A Győr emberelőnyben rákapcsolt, és a 72. percben jött is az első lehetőség. Vitális szólózott befelé balról, majd Stefuljt ugratta ki, aki laposan lőtt. A remekül kivetődő Kovácsik hárítani tudott.

Az ETO a mezőnyben átvette az irányítást, ami ellen a Paks sem tanúsított túl sok ellenállást. Bognár György csapata beérte azzal, ha a védekezőharmadában jól zárja a területeket. A hajrában aztán már záporoztak a győri kísérletek.

A 84. percben mégis sikerült feltörni a paksi védelmet. A Győr egy gyönyörű passzolgatással középen talált folyosót, végül Bumba emelt a bal szélen jövő Stefulj elé, az ismét bátran kirontó Kovácsikban azonban elakadt a labda. A 88. percben még közelebb járt a gólhoz a hazai csapat. Vitális lapos keresztbeívelésére Huszár érkezett a hosszú oldalon, bokából azonban pár centivel mellé lőtt.

A hosszabbításra fordulva Njie fejelt kapufát egy balról érkező beadás után, majd a kipattanó után Vitális jónak tűnő lövése halt el a blokkban. A válogatott középpályás egy perc múlva újra tüzelt, ezúttal tizenhatról, arra Kovácsik ért le.

A mérkőzés záróakkordja Piscsur kapufája volt, aki egy jobb oldali beadás után fejelt a lécre. A vége így döntetlen, aminek a látottak fényében alighanem a Paks örül jobban.

 

 

 

ETO FC–Paksi FC 0–0

Gólszerző:

Sárga lap: Benbouali 21′, Schön 25′, Bánáti 30′, Bumba 74′ illetve Papp K. 44′, Windecker 74′

Kiállítva: Lenzsér 67′

ETO: Petrás – Tóth R., Csinger, Abrahamsson, Stefulj – Vitális, Anton – Bánáti (Huszár 78′), Bumba (Piscsur 90′), Schön (Njie 78′) – Benbouali. Vezetőedző: Borbély Balázs.

Paks: Kovácsik – Osváth, Lenzsér, Kinyik, Vécsei, Zeke (Balogh B. 90+4′) – Horváth K. (Pető 83′), Windecker, Papp K., Gyurkits (Szekszárdi 83′) – Hahn (Tóth B. 73′). Vezetőedző: Bognár György. 

 

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC