nb1.hu

DVSC-MTK: páros sárga lapokat hozó parázs csata, látványos mezőnyjáték

A feszült hangulat páros sárga lapokat eredményezett.

Az NB I 27. fordulójában a tabella 4. helyén álló Debrecen a 7. MTK-t látta vendégül.

Az első negyedórában három nagy helyzetet is kialakított a Loki, előbb Ferenczi lábbal, majd Bárány fejjel nem talált kaput, Domingues lövését pedig Demjén védte. Utána viszont mintaszerű támadás végén egy Bognár-Németh-Kosznovszky egyérintő után a fiatal utánpótlás-válogatott játékos gurított a hálóba, 0-1. A harcosan focizó MTK gyakran megzavarta a Loki látványos labdajáratását és néhány átlövéssel is veszélyeztetett.

A második félidő elején is ugyanez folytatódott, Horváth labdaszerzése után Bognár szolgálta ki a 20 éves középpályást, aki gyönyörűen tekerte a hazaiak kapujába a labdát, 0-2. Hét perccel később Ojediran fantasztikus kiugratása után Bárány pontos befejezésével szépített a DVSC, 1-2. A 67. percben egy hazai szöglet után Lagator fejese a kapufáról kifelé pattant. Ezután szinte futószalagon érkeztek a debreceni támadások, volt dolga bőven Demjénnek. A védekezésben egyre jobban fáradó vendég játékosoknak azonban mindig sikerült odaérniük az utolsó pillanatokban, a hosszabbításban még az előreküldött Dreskovics lőtt mellé.

A szezonban harmadszor is legyőzte a Lokit az MTK és pontszámban utolérte a hajdúságiakat.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
DEBRECENI VSC – MTK BUDAPEST  1–2 (0–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5221 néző, v.: Erdős
Gólszerzők: Bárány (57.) ill. Kosznovszky (16.), Horváth A. (50.)
Sárga lap: Kocsis G. (24.), Jurina (84.), Dreskovics (84.), Dzsudzsák (87.), Varju (87.), Ferenczi (94.), Hej (94.) Nagy Zs. (99.)
DVSC: Megyeri – Baranyai (Tuboly, 87.), Lagator, Dreskovics, Ferenczi – Ojediran (Szécsi, 87.), Manrique (Szuhodovszki, 55.), Domingues (Bódi, 55.), Dzsudzsák, Vajda (Loncsar, 55.) – Bárány. Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics
MTK:
Demjén – Kocsis G., Kádár, Nagy Zs. – Hej, Horváth A. (Végh, 73.), Kata, Kosznovszky, Antonov – Bognár (Varju, 82.), Németh K. (Jurina, 59.) Vezetőedző: Horváth Dávid

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC