nb1.hu

Álomhatár átlépve: 100 millió eurót ér Szoboszlai a Transfermarkton

A portál legújabb frissítése szerint a magyar válogatott csapatkapitánya immár euróban is kilencjegyű összeget ér.

Frissítette a Premier League játékosairól szóló adatbázisát a Transfermarkt. A portál legújabb becslései szerint a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik immár kerek 100 millió eurót ér.

Az angol bajnok 2023 nyarán 70 millió eurót fizetett a középpályásért, akinek értéke azóta csak növekedett. 2025 márciusában már 80, majd októberében már 85 millió euróra taksálta őt a portál. Jelenlegi, 100 millió eurós becsült értékével a világ 20 legértékesebb játékosa közé sorolják. Az élen Kylian Mbappé (Real Madrid), Lamine Yamal (Barcelona) és Erling Haaland (Manchester City) állnak 200-200 millióval, Szoboszlai holtversenyben a 17. helyen áll.

Szoboszlai az eddigi két és fél évben végig alapember volt a csapatnak, idén pedig nélkülözhetetlen tagja annak. 39 mérkőzésen vetették be, mindahányszor kezdőként. 3488 játékpercénél csak a csapatkapitánynak, Virgil van Dijknak van több (3681). Ezalatt tíz gólt és nyolc gólpasszt ért el, hét sárga lapot kapott, illetve volt egy emlékezetes piros lapja.

A Liverpool másik két magyarjának, Kerkez Milosnak és Pécsi Árminnak becsült értéke egyaránt változatlan: 40 millió, illetve 800 ezer euró. Szintén nőtt a Bournemouth középpályása, Tóth Alex értéke, akinek neve mellett immár 8 helyett 12 millió euró olvasható. Esetében azonban a mai előtti utolsó frissítés még a Ferencvárosból Angliába való szerződése előttről származott.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC