nb1.hu

Budapesten győzött a KTE, az önkritikus Gera cseréje is kellett a sikerhez

A Kecskemét megszerezte első NB II-es győzelmét, amelyet a második félidőben beálló játékos gólpassza előzött meg a BVSC otthonában.

Fellélegezhetnek a kecskemétiek. Gera Zoltán csapata vasárnap délután Budapesten szerezte meg első győzelmét az NB II-ben. A kecskeméti szakvezető főszereplővé vált.

Kisebb meglepetésre a zuglóiak várhatták kedvezőbb előjelekkel a két csapat egymás elleni mérkőzését. Dragan Vukmir együttese az első fordulóban, szintén hazai pályán, 4-0-ra győzte le az Ajkát. Igaz, hogy utána Csákváron 2-0-s vereséget szenvedett, de legalább volt egy győzelme. A Kecskemét kezdésnek 1-0-ra kapott ki Szegeden, majd 2-1-re a vendég Vasastól.

Most viszont összejött a várt és remélt győzelem, méghozzá 1-0-ra. A győztes gólhoz Gera Zoltán cseréje is kellett. A szakvezető a szünetben döntött úgy, hogy Bolgár helyére Győrfit küldi pályára, aki az 51. percben balról középre adott. Ott érkezett Pálinkás, aki közelről a kapuba fejelt. 0-1. Ez is maradt a végeredmény.

Dragan Vukmir (BVSC): „Sajnálom a vereséget, több volt ebben a mérkőzésben. Végig jól küzdöttünk, több helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos elkerülhető gólt kaptunk, így pont nélkül maradtunk.”

Gera Zoltán (Kecskemét):

Nehéz mérkőzés volt, nem is játszottunk igazán jól, de a legfontosabb a három pont megszerzése volt. Csak gratulálni tudok a játékosoknak, bízom benne, hogy ez a siker önbizalmat fog adni a jövőre nézve is, ebből tudunk tovább építkezni. Köszönjük a szurkolók buzdítását is, nagyszerű hangulatot teremtettek!”

A nyolcadik helyen álló BVSC a következő fordulóban a hétfőn 20 órától a Vasas ellen még pályára lépő Békéscsaba vendége lesz. A kilencedik Kecskemét a 14., kétpontos Videotont fogadja.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC