Eldőlt a kapus sorsa.
MTK
Az MTK a Mezőkövesd otthonában 1-1-es döntetlennel zárta a mostani idényt. A pénteki mérkőzés után a fővárosi klub a Facebookon jelentette be, hogy Vadnai Dániel távozik a csapattól. A 36 esztendős futballista ebben az idényben mindössze négy élvonalbeli találkozón jutott szóhoz. Vadnai a pályafutása során 307 NB I-es összecsapáson bizonyíthatott.
Kecskemét
Kersák Roland marad a KTE alakulatában, mivel a felek meghosszabbították a 26 éves kapus kontraktusát – a hírről a lila-fehér gárda számolt be a hivatalos oldalán.
„Az NB II-ben érkeztem még meg, de azóta már itt vagyunk az NB I-ben, ahol valóra vált az álmom, amikor Debrecenben védhettem. Akkor azt mondtam, hogy szeretném, ha lenne ennek folytatása KTE mezben, szerencsére ezt a vezetőség is így gondolta, megvan a bizalom Szabó István irányából is, ez nagy öröm számomra. Bízom benne, hogy a következő idényben is tudok egy jó versenyhelyzetet teremteni Varga Bencének, szeretném a dolgát jó értelemben megnehezíteni. Ez a cél, az pedig mindig nagy öröm, ha egy NB I-es klubnál bíznak az emberben. Pozitívan állok az előttünk álló időszakhoz, reménykedem benne, hogy inkább előbb, mint később újra a kapuban állhatok, hiszen az első mérkőzés meghozta az étvágyamat. Ez a szerződés pedig még több motivációt ad majd a nagyon nehéz nyári alapozáshoz is majd, hiszen Trepák Attila sosem kímél minket” – mondta Kersák a kecskemetite.hu-nak.












