Szintet léphet Tóth Balázs.
Tóth Balázs jelenleg az angol másodosztályú Blackburn csapatának a tagja. A 6-szoros magyar válogatott kapus az utóbbi időben több bravúros védéssel került a figyelem középpontjába.
Tóth a teljesítményével több gárda érdeklődését is felkelthette. Az Index úgy értesült, hogy német és spanyol klubok mellett az angol élvonalban edződő együttesnél is téma lehet a 28 éves kapus szerződtetése. Köztudott, hogy az angol első osztályú pontvadászatot sokan a világ egyik legerősebb ligájának tartják.
„A stílusa alapján nagyon könnyen el tudnám képzelni Németországban, ott eleve jó hírneve van a magyar légiósoknak. De szólnak pletykák arról, hogy a Premier League-ben szereplő Bournemouth is felvette már a kapcsolatot a Blackburnnel annak érdekében, hogy Tóth játékjogáról tárgyaljon. Náluk Djordje Petrovics jelenleg az első számú kapus, de csak kölcsönben szerepel a csapatban, a Chelsea-é a játékjoga. A személyes véleményem az, hogy Tóth képzettebb, jobb képességekkel rendelkező kapus, mint a szerb, így lenne realitása annak, hogy a »cherries«-nél akár az angol élvonalban is folyamatos játéklehetőséget kapjon” – nyilatkozta a portálnak az Egyesült Királyságban élő sportújságíró, Bocsák Bence.
Tóth Balázs szerződése 2027-ben jár le jelenlegi csapatánál. A Transfermarkt 700 ezer euróra becsüli a cerberus értékét.












