Az angol klub ügyvezetője a helyszínen nézte meg a Honvéd elleni kupakiesést.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy valósak azok a sajtóértesülések, amelyek szerint fél év után újabb változás jöhet a DVSC tulajdonosi körében. A helyi média lesifotója ugyanis arról árulkodik, hogy tényleg van érdeklődés a Loki iránt külföldről.
Az előző hét elején a csakfoci.hu írta meg, angol befektető érkezhet Debrecenbe. Ezt követően az nso.hu értesült úgy, hogy az állítólagos érdeklődő az angol harmadosztályú Stockport County tulajdonosi köre, amelynek képviselői a portál szerint már jártak is Magyarországon tárgyalni.
A haon.hu fényképe szerint a szál finoman szólva sem halt el, ugyanis az angol klub ügyvezető igazgatója feltűnt a Loki Honvéd elleni, kieséssel végződő kupamérkőzésén. Simon Wilson szintén az nso.hu értesülései szerint a tulajdonrészvásárlás ügyében érkezett, és amennyiben az egyeztetések sikeresek voltak, úgy hamarosan hivatalossá válhat az angolok érkezése.












