nb1.hu

A Vidi rekordgyőzelemmel intézte el a Mezőkövesdet

A norvég középpályás kétszer is eredményes volt.

Az NB I 27. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a tabella 3. helyén álló Fehérvár a sereghajtó Mezőkövesdet látta vendégül.

A kezdeti hazai rohamozást követően a 12. percben Drazsics fejese szállt mellé. A fehérvári mezőnyfölény nem hozott veszélyes támadásokat egészen a 31. percig, ekkor Sigér beadását Csongvai fejelte Stefanelli lábára, aki remekül fejezte be az akciót, 1-0.

A második játékrész 16. percében egy jó labdaátvétel után Christensen bal lábas bombájánál Kovácsik tehetetlen volt, 2-0. Néhány perccel később Schön pazar szólója után, a 8-szoros magyar válogatott szélső távoli lövését bravúrral védte a Vidi korábbi kapusa. A 68. percben Lukics ért kézzel a labdába a tizenhatoson belül, a büntetőt Christensen higgadtan értékesítette, 3-0. Újabb néhány perccel később a két csere összehozta az újabb fehérvári gólt: Katona centerezését Kovácsik éppen Karamoko elé ütötte, aki közelről nem hibázott, 4-0. A 83. percben Katona remek cselek után gólpasszt adott Berkinek, aki tizenhat méterről egy gyönyörű lövéssel állította be a végeredményt, 5-0.

A Fehérvár még sosem nyert 5-0-ra a Mezőkövesd ellen.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
FEHÉRVÁR FC – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC  5–0 (1–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3233 néző, v.: Antal
gólszerzők: Stefanelli (31.), Christensen (61., 70., 11-esből), Karamoko (75.), Berki (83.)
sárga lap: Kállai (67.)
Vidi: Tóth B. – Fiola, Serafimov, Spandler – Bese (Pető, 71.), Christensen (Kovács, 77.), Csongvai, Sigér, Schön (Berki, 77.) – Gradisar (Karamoko, 62.), Stefanelli (Katona M., 62.) Vezetőedző: Bartosz Grzelak.
Mezőkövesd: Kovácsik – Kállai (Kócs, 84.), Lukics, Pillár, Szivacski – Brtan (Karnitskiy, 77.), Cseke (Szolgai, 59.), Szilágyi (Ugrai, 77.), Vajda – Molnár G., Drazsics (Szalai J., 77.) Vezetőedző: Milan Milanovics.

Grzelak szerint tökéletes mérkőzést zártak, Milanovics motivált játékosokat játszatna

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr33 20 9 4 35 69
2.Ferencvárosi TC33 21 5 7 36 68
3.Paksi FC33 15 8 10 17 53
4.DVSC33 14 11 8 10 53
5.ZTE FC33 13 9 11 6 48
6.Puskás Akadémia FC33 13 7 13 0 46
7.Újpest FC33 11 7 15 -9 40
8.Kisvárda Master Good33 11 7 15 -13 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC33 10 10 13 -10 40
10.MTK Budapest33 9 11 13 -7 38
11.DVTK33 6 10 17 -26 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC33 6 4 23 -39 22
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC