nb1.hu

A Kazincbarcika visszavette a második helyet a Vasastól

Bódi Ádám volt az egyik főszereplő.

Az NB II-ben a 29. forduló a Kazincbarcika-Mezőkövesd meccsel zárult hétfő este. A hazaiaknak legalább egy pontot kellett begyűjteniük a második hely visszaszerzéséhez. 

Az első félidőben több helyzetet is feljegyezhettünk, ennek ellenére gólt nem láthattunk. A 13. percben fellélegezhettek a hazai drukkerek, mivel Szendrei próbálkozása a kapufán csattant. A játékrész derekán egy kezezés miatt alakult ki kisebb vita, a mezőkövesdi játékos a 16-os környékén szabálytalankodott, elképzelhető, hogy a büntetőterületen belül. Ennek ellenére a játékvezető szabadrúgást ítélt, Bódi lökete végül az oldalhálóban kötött ki.

A pihenőt követően megszületett az első találat: Szendrei centerezése után Lőrinczy nagyjából 7 méterről lőtte a labdát a hazai kapu jobb oldalába.

A 65. minutumban Posztobányinak mutatta fel a piros lapot Kovács Imre, vagyis 10 főre fogyatkozott a Kövesd. Az emberfórba kerülő hazaiak próbáltak nagy nyomást helyezni a vendégekre, ám az eredmény így sem változott egy ideig. A 76. percben aztán a hazai drukkerek örülhettek, hiszen Myke Ramos fejjel volt eredményes, a gólpasszt Bódi adta.

Több találat már nem született, ezzel a remivel a Kazincbarcika az utolsó fordulónak a második helyről vághat neki. A Barcika sorsa a saját kezében van, ha nyer a Kisvárda otthonában vasárnap, biztosan feljut az NB I-be. A szintén az élvonalba igyekvő Vasas az utolsó játéknapon a Honvédot fogadja.

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1-1 (0-0)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 1300 néző. Vezette: Kovács I. (Dobos, Toplenszki)
KAZINCBARCIKA: Fadgyas – Baranyai (Ternován 56.), Polgár, Kristóf (Pethő 56.), Lajcsik – Lucas, Csatári, Varga J. – Ramos, Makrai (Pintér 76.), Bódi. Vezetőedző: Erős Gábor
MEZŐKÖVESD: Juhász I. – Csirmaz, Varjas, Keresztes, Zvekanov (Posztobányi 62.) – Cibla (Vidnyánszky 72.), Bertus, Vajda, Lőrinczy – Szendrei (Bora 72.), Szalai (Gresó 90.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Ramos 76.; Lőrinczy 53.
Kiállítva: Posztobányi 65.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.12 8 2 2 11 26
2.SOROKSÁR SC KFT.12 7 3 2 13 24
3.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.12 7 2 3 12 23
4.KBSC LABDARÚGÓ KFT.12 6 5 1 9 23
5.TISZAKÉCSKEI LC KFT.12 6 5 1 8 23
6.GYIRMÓT FC KFT.12 6 3 3 1 21
7.F.C. AJKA KFT.12 5 4 3 2 19
8.FEHÉRVÁR FC KFT.12 5 0 7 2 15
9.DIÓSGYŐR FC KFT.12 4 3 5 -4 15
10.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.12 4 2 6 -3 14
11.ST. LŐRINC KFT.12 4 2 6 -6 14
12.SZEGED 2011 KFT.12 3 4 5 -2 13
13.FC NAGYKANIZSA KFT.12 4 0 8 -7 12
14.KARCAGI SC KFT.12 2 5 5 -8 11
15.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.12 3 1 8 -10 10
16.FC CSÁKVÁR KFT.12 1 1 10 -18 4
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC