nb1.hu

Vidi-Köln: megtervezték az inváziójukat a német fanatikusok

A fehérváriak is terveznek vonulást. 

Nem csak a játékosok, de a szurkolók is javában készülődnek a csütörtöki MOL Fehérvár FC-1. FC Köln EKL-playoff visszavágóra. Értesüléseink szerint, nem nagyon érdekli a német szurkolókat, hogy már az összes jegy elkelt a vendégszektorba, ennek ellenére mintegy 15-20 ezer kölni fanatikus dönt úgy, hogy Magyarország felé veszi az irányt. Invázióra készülnek és szeretnék bevenni a koronázó várost és hazai hangulatot teremteni, mind a stadionban mind a városban. A tervek szerint délben gyülekeznek és indítanak szervezett vonulást a belváros utcáin. 

A székesfehérvári fanatikusok, a Red-Blue Devils is javában készül a visszavágóra, melyre közös szervezett vonulást tervez.  Csütörtökön 16 óra 30 percre várják a csatlakozni vágyókat a  székesfehérvári Pláza előtti téren.

A fehérvári klub a kölniek múltbéli jegyfelvásárló technikáiból okulva, kizárólag szurkolói kártyához és magyar személyi igazolványhoz köti a belépők megvásárlását. 

A jegyvásárlás további részleteiről ide kattintva tudnak informálódni. 

Óriási csata várható, miután a Fehérvár óriási bravúrt ért el Kölnben és közel került ahhoz, hogy bejusson az Európa Konferencia Liga csoportkörébe.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
4. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

19.00: Mol Fehérvár FC–1. FC Köln (német) (Tv: M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC