nb1.hu

KL: piros lap, majd bravúr a Viditől

Parádés gólokat szereztek a fehérváriak.

FOLYAMATOSAN FRISSÜL!

KÖLN-MOL FEHÉRVÁR FC 1-2

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A KIÁLLÍTÁS
JULIAN CHABOT amúgy jogos piros lapja eldöntötte a meccset, de ehhez az kellett, hogy a Vidi remekül, majd fegyelmezetten élt a kínálkozó lehetőséggel. És nem akármilyen gólokat rúgott.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: DÁRDAI PALKÓ
Nem volt neki nagyon mindegy, hogyan teljesít a csapata és ő sem. Volt a Herthánál, de elengedték. Ma jelezte, hogy talán több 
esélyt is kaphatott volna. Bebizonyította, hogy nem véletlenül került arra az útra, hogy a Vidi alapembere.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
14. p.: Ljubicic középről érkező lapos passza után Sabanov nem figyelt, FLORIAN DIETZ elvitte a védő mellett a labdát, kissé jobbról, 13 méterről jobbal a bal alsó sarokba lőtt. Larsen nem érhetett oda, Kovácsnak esélye sem volt. 1-0

32. p.: Nego jobb oldali, igen parádés, jobblábas beadását BUDU ZIVZIVADZE a léc alá fejelte öt méterről, picit jobbról. A labda tehát a lécről vágódott a gólvonal mögé. 1-1

41. p.: Pinto hozta fel a labdát, majd Zivzivadze elé tolta azt kissé balról, a grúz a balról érkező  DÁRDAI PÁL elé passzolt, aki az ötös bal sarka és Pedersen mellől ballal parádésan kirúgta a rövid felső sarkot! 1-2

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
PLAYOFF, 1. MÉRKŐZÉS
1. FC Köln (német)–Mol Fehérvár FC 1–2 (1–2)
Köln, RheinEnergie Stadion, 45 000 néző. Vezette: Tiago Martins (portugál)
1. FC Köln:
Schwäbe – Schmitz, Hübers, Chabot, Pedersen (Kilian, a szünetben) – Szkiri, Hector – Thielmann (Maina, 60.), Ljubicic (Olesen, 76.), Kainz (Adamjan, 76.) – Dietz (Tigges, 76.). Vezetőedző: Steffen Baumgart
Mol Fehérvár FC: Kovács D. – Nego, Larsen, Stopira, Sabanov, Hangya – Bamgboye (Lednev, 85.), Rúben Pinto (Pokorny, 90+4.), Fiola, Dárdai P. (Heister, 80.) – Zivzivadze (Lüftner, 90+4.). Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerző: Dietz (13.), ill. Zivzivadze (33.), Dárdai P. (40.)
Kiállítva: Chabot (20.)

A MOL Fehérvár 2-1-re nyert Kölnben a Konferencia-liga selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában csütörtökön, a párharc első felvonásán.
    

A Köln azonnal a kezdést követően érvényre juttatta erőfölényét, a Fehérvár védekezni kényszerült és próbálta felvenni a ritmust. A 14. percben aztán Dietz párharcot nyert a kissé gyámoltalan Sabanovval szemben, majd ziccerbe került, amit higgadtan értékesített. Hat perccel később Chabot buktatta a labdát mellette megtoló Dárdait a hazai térfél közepén, a játékvezető pedig kiállította a kölni védőt. Ezt követően nagy fordulatot vett a mérkőzés, a házigazda megzavarodott, hátul több hibát vétett, a Fehérvár viszont erőre kapott, támadásait már el tudta vinni veszélyes területre. 

A 32. percben Nego pontos beadására Zivzivadze ellenállást nem tűrően érkezett, és fejjel egyenlített. A georgiai a kupasorozat ötödik mérkőzésén is betalált, ez már a hatodik gólja volt. A 40. percben pedig Zivzivadze ugratta ki Dárdait, aki éles szögből, 14 méterről bombázott a rövid felsőbe, így a Fehérvár egygólos előnnyel vonult pihenőre.
    
A szünetben rendezni tudta sorait a Köln, amely a második félidőben emberhátrányban is azonnal magához ragadta a kezdeményezést. A Fehérvár fegyelmezetten visszazárt a térfelére, véletlenül sem nyílt ki, így ellentámadásra ritkán, akkor is visszafogott létszámmal vállalkozott csupán. A 70. perc környékén tovább fokozta a nyomást a házigazda, Kovácsnak akkor már komoly védenivalója is akadt. A végjátékra aztán alaposan elfáradt a vendégcsapat, de mivel a hazaiak sem tudtak újítani, erőteljes hajrát kivágni, az eredmény nem változott.

A visszavágót jövő héten rendezik, a párharc győztese a főtáblán szerepelhet ősszel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC