nb1.hu

Továbbra is csak döcög a DAC a bajnokságban – reakció, videó

Idő elő hagyta el a pályát a magyar játékos.

A Dunaszerdahely a tavaszi nyitó fordulóhoz hasonlóan gól nélküli döntetlenre végzett a szlovák Fortuna Liga 20. fordulójában az MFK Ruzomberok vendégeként.

A csallóköziek portugál edzője, Hélder Cristóvao meglepő módon nem jelölte a kezdőbe a DAC csapatkapitányát és a klub házi gólkirályát, így Kalmár Zsolt és Vida Krostopher is csak a kispadon kezdett. A DAC másik két magyarja, Vida Máté és az először a kezdőcsapatba jelölt Schäfer András viszont az elejétől a pályán volt.

Az első negyedórában a vendégek voltak aktívabbak, Ramirez már a mérkőzés elején könnyen gólt szerezhetett volna, egy szép kiugratás után már csak a kapussal állt szemben a venezuelai, de 18 méterről a kapu mellé gurított.

A hazaiak egy Twardzik bombával válaszoltak, a Rózsahegy 10-ese egy jó 30 méterről eleresztett lökete csattant a kapufán. 

Fél óra után a DAC-ban is megfordult Almási egy szöglet után fejelt fölé, majd a szünet előtt perceket megnyomta a hazai gárda, többet birtokolták a labdát, helyzeteik is voltak, Száraznak többször is játékba kellett avatkoznia, de gól nem esett, nulla-nullával vonultak a felek szünetre.

A második félidő elején újoncot avatott a DAC, Ramirez maradt az öltözőben, helyén pedig a korábban a Honvéddal is összeboronált, horvát Balic mutatkozott be sárga-kékben.

Bár az Udinesetől érkezett középpályás biztatóan mozgott, új lendületet igazán ő sem tudott adni a vendégek játékának. Ahogy teltek a második játékrész percei, érezni lehetett, könnyen lehet a tavaszi szezon második meccsét is egy 0:0-ás döntetlennel zárja a Dunaszerdahely.

A 61. percben a hazaiak adtak le sorozatban három lövést is Száraz kapujára, de vagy a védők blokkoltak vagy a kapus hárított.

Ezt követően érkezett Kalmár Zsolt a pályára, aki Kruzliakot váltotta, a csapat pedig újra más szerkezetben játszott mint korábban.

A szerdahelyiek részéről Schäfer próbálkozott egy lövéssel, de a kapus védte az életerős próbálkozást. A legnagyobb vendég lehetőség a hazai Curma nevéhez fűzödött, a Rózsahegy védője becsúszva mentett Balic passzából kiugrani készülő Kalmár előtt, a felpörgő labda meg majdnem a kapuba hullott. A kapufáról visszapattanó labdát végül a magyar válogatott középpályás elöl tisztázták a hazai védők. 

A mérkőzés legvégén Schäfer megkapta a második sárga lapját is, így emberhátrányban fejezte be a meccset a DAC. 

A kiállítás után majdnem a hazaiak hálóőre sietett a Kalmárék segítségére, Macík egy hazagurított labdát passzolt a DAC játékosához a 16-oson belül, de a kapus javítani tudta hibáját.

A helyzetek ellenére is maradt a 0-0, Hélder Cristóvao együttese jobban játszott, mint egy hete a Senica elleni bajnokin, de nem érdemelt győzelmet, sőt a hazaiak közelebb álltak a három pont megszerzéséhez.

 

Hiába váltott a portugál szakember a csatársorban, a Phillips és Vida Kristopher helyett kezdő Ramirezre és Divkovic sem jelentett sok veszélyt kapura.

A két gól nélküli döntetlen után a csallóköziek a közvetlen rivális, a második helyen lévő Zsolna ellen javíthatnak majd, idegenben.
Miután az említett klub és az éllovas Slovan Bratislava is győzött (Holman Dávid gólpasszal segítette csapatát), a Dunaszerdahely hátrányi a zsolnaiakkal szemben négy, a fővárosiakkal szemben már tizenkét pontra nőtt.

A Dunaszerdahely középpályása, Vida Máté így értékelt a mérkőzést követően:

"Tudtuk, hogy a Rózsahegy otthonában nem egyszerű nyerni. Ez most is bebizonyosodott, egy erős ellenféllel játszottunk. A saját játékunkról annyit, hogy jobban harcoltunk, mint a múlt héten. A védekezésünk stabil volt, az ellenfélnek csak pár helyzetet engedélyeztünk, viszont a támadójátékunkon javítani kell. Rózsahegyen pontot szerezni nem egy rossz eredmény, de nyilván három pontokra van szükségünk, hiszen komolyabb céljaink vannak.

Rózsahegyen rosszabb minőségű pályán játszottunk, amelyen főleg a harciasság és a hosszú labdák domináltak. A mostani 0:0 jobban fest a múlt hetinél, de összességében egy kicsit csalódott vagyok, mert ebből a két meccsből legalább négy szerzett pontra számítottam. Viszont a Rózsahegy elleni egy pont nem olyan rossz eredmény” – hasonlította össze a tavaszi két 0:0-át a hatszoros magyar válogatott játékos. 

A DAC portugál edzője, Hélder Cristovao így látta a meccset:

"Ez egy nagyon jó mérkőzés volt, aminek megvolt a kellő intenzitása, mindkét csapat győzelemre hajtott. Két különböző félidőt láthattunk – az első többé-kevésbé kiegyenlített volt, mindkét oldalon egy-egy helyzettel, nálunk Ramirez, a másik oldalon pedig a kapufa. A második félidőben többet tartottuk a labdát, jobban helyezkedtünk, ami előrelépést jelent. Megérdemelt a döntetlent, egyik csapat sem érdemelt vereséget, mert mindkettő küzdött. A végén, amikor már csak tízen voltunk, az ellenfél megpróbált beszorítani is."

Fortuna Liga, 20. forduló:
MFK Ruzomberok-FC DAC 1904 0-0

Rózsahegy, 1 329 néző, v.: Ocenás (Ádám, Perát)

Rózsahegy: Macík – Curma, Mrva, Twardzik – Kojnok, Zsigmund, Kmet (Bobcek 58.) – Kostadinov, Takác – Gerec, Almási (Regáli 72.)

DAC: Száraz – Kruzliak (65. Kalmár 65.), Simić, Beskorovainyi – Blackman, Schäfer, Vida M., Davis – Fábry (Cmelík 74.) – Ramirez (Balic 46.), Divkovic
Piros lap: Schäfer 89.

A bajnokság állása: 
1. Slovan Bratislava 49 pont
2. Zilina 41 p.
3. Dunajska Streda 37 p. 
4. Ruzomberok 27 p.

FRISSÍTÉS:

8.44: Távozhat a DAC magyar kulcsembere

Újabb magyar játékos igazolhat Lengyelországba? – NB1.hu

Az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy Tamás Márk nemrég elhagyta a Diósgyőr csapatát. A 26 esztendős védő a lengyel bajnokságban érdekelt Śląsk Wrocław ajánlatára bólintott rá. Szlovákiai sajtóhírek szerint Tamás példáját követheti Vida Kristopher. A bumm.sk cikkében azt állítja, hogy a Piast Gliwice elöljárói már felvették a kapcsolatot a dunaszerdahelyiekkel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC